The Dillinger Escape Plan - Miss Machine

Kiadó: Relapse
Terjesztő: HMP
Együttes: The Dillinger Escape Plan
Megjelenés éve: 2004
Ajánlja: Hajas
Pontszám: 10/10
Értékelés: Vigyázat! Robbanásveszély!

Amikor jópár évvel ezelőtt megvettem a The Dillinger Escape Plan első nagylemezét, a Calucating Infinityt, teljesen rákattantam az elvetemült brigádra. Aki nem ismeri az említett korongot, az képzeljen el egy elképesztően brutális, metalcore alapokból építkező, de fémes hangzású muzsikát, mely szénné van tördelve, és bizony elég groteszk módon, -a Refusedhoz hasonlóan- nem szégyell rengeteg stílusból meríteni. Óriási Refused/Meshuggah rajongóként, persze nem is csoda, hogy egyből rácsavarodtam a Dillinger beteges kis világára.

Most itt az új korong -melyre közel fél évtizede vártam-, és úgy érzem, Gép Kisasszony még elődjét is kenterbe veri. A műfajok közti ugrálás, talán még elvetemültebb, mint korábban, de az intenzítás továbra is kíméletlen - pedig jópár komplex, durva zenét játszó bandát láthattunk már megfáradni.

A hangzás egyszerűen tanítanivaló, bár ezen senki se csodálkozhat, aki ismeri az első albumot. Greg Puciato viszont még engem is meglepett. Elődje, Dimitri se volt egy gyenge harcos, de ez a Greg gyerek egyszerűen mindent elénekel: populáris dallamokat (Unretrofied), vagy Nine Inch Nails-ízű gonoszkodásokat (Phone Home) ugyanúgy tud hozni, mint a lemez döntő hányadát képező károgásokat, üvöltéseket, hörgéseket.

Társai se kispályás arcok. Chris Pennie dobolása egyenest követhetetlen, úgyhogy szép az új bőgőstől, Liam Wilsontól, hogy egyáltalán tudja tartani a lépést ezzel az őrülttel. Ben Weinham és Brian Benoit pedig a legmeghökkentőbb, legaberáltabb témákat pengetik: ha olyanjuk van, jazzes, pszichedelikus szólókkal kápráztatnak el minket, máskor meg -csak a hecc kedvéért- valami filmzenés finomsággal kedveskednek nekünk - mindezt persze csak azért, hogy utána még jobban helyretehessenek minket a szokásos, széttördelt zúzással.

Nem tudom elképzelni, hogy lehet a Miss Machine-nél magasabb szinten extrém metalt játszani - hát sehogy. Ez a lemez már most klasszikus. Csúcsteljesítmény.