Mezarkabul - Unspoken

Kiadó: Noise
Együttes: Mezarkabul
Megjelenés éve: 2001
Ajánlja: Samarithan
Értékelés: Alapmű

Ennek az albumnak külön története van a gyűjteményembe kerülése óta. Valamilyen oknál fogva megvettem, meghallgattam és ment a polcra porosodni. Aztán ide-oda rakosgattam, mindig útban volt, már azon voltam, hogy elajándékozom valamelyik ismerősömnek. Ez a negatív hozzáállás valószínűleg azért alakult ki, mert az első meghallgatás alkalmával nem tett rám túl mély benyomást, mivel nem vagyok egy progresszív/power zenerajongó. Aztán hogy-hogy nem eszembe jutott, elővettem újra. Meghallgattam és rettentően bánom, hogy anno nem szenteltem több figyelmet ennek az albumnak.

A zenekar Törökországból származik, és kezdetben Pentagram néven alkottak odahaza. De mivel valamilyen okból kifolyólag ezen a néven nem adhattak ki lemezt külföldön, nevet váltottak. (Egyébként Pentagram néven négy albumot gyártottak.) Jelen írásom tárgya Törökországban anyanyelvükön előadva is megjelent; nagyon finom csemege lehet.
A csapatban jöttek mentek a muzsikusok, de ez sem törte meg a lendületet és Mezarkabul néven két album jelent meg legjobb tudomásom szerint. Ezt az albumot Murat Ilkan, Hakan Utangaç, Demir Demirkan, Tarkan Gözübüyük, Cenk Ünnü összeállítású ötösfogat készítette. Demir Demirkan azóta kiszállt, és Metin Türkcan foglalta el a helyét.

Az albumon 11 szerzemény szerepel, egy introval kezdve a korongot. A We come from nowhere-rel egy törzsi ceremóniába érezhetjük magunkat egy sámánnal és teljes extázisban lévő törzsi tagokkal. A zenekar azonnal érezteti, hogy honnan származnak, ugyanis furulyán előadott keleties dallamokat hallhatunk a törzsi dobok aláfestéseként. Az In Esir like an eagle következik ezután egy fergetegesen jó tempóval, ismét keleti dallamokkal és egy igen jó kis basszus témával fűszerezve. Az ének és a vokál minden dallamra éhes embert jóllakat. A középrészen hallható harcias csordakórus pedig magasra emeli a nóta hangulatát, amit a mesterien előadott remek szóló még feljebb dob. A címadó dal a soron következő tétel, ami lassan zakatolva szerez örömet a hallgatónak, telepakolva kellemes dallamokkal, amit egy szintiszőnyeggel még élvezetesebbé tesznek. Középrészen egy horrorisztikus betét is helyet kapott, ami után egy lenyűgöző szólómunkát hallhatunk - dallamai a mecsetek tövébe repíti az embert. A Lions in a cage kezdő melódiái ismét a távol keletre invitálják a megszeppent zenerajongót. A nóta alapját egy vastag riff adja, ami minden zenebarátot headbangra ösztökél, a refrént pedig azon nyomban dúdolni akarná az ember, mivel akkora téma, mint ide Isztambul. A nóta lezárásaként kígyóbűvölők között érezhetjük magunkat, mesteri dallamokkal.
Dallamos szólóval és egy nagyon jó alaptémával indul a For the one unchanging, ami a soron következő műremek. Kellemes énekdallammal emelik az ember lelkét a fellegekbe, megtisztulást nyújtva minden elkövetett bűnért. A Mezarkabul címre hallgató hatodik szerzemény egy instrumentális nóta, amelynek alapját nagyon kellemes keleties dallamok teszik élvezetessé. Varázsszőnyegen érezhetjük magunkat, Aladinnal és Társaival száguldhatunk a végtelen sivatag felett csendes békességben, ámuldozva a táj szépségén. Bágyadt tekintetünket egy beduin támadás zavarja meg, melynek kimenetele szomorú véget ér. A Take my time egy lendületes nóta, tempóváltásokkal és remek témákkal fűszerezve. Fergeteges basszustémák és mennyei szólók uralják az egész szerzeményt. S amilyen lendülettel indult, ugyanazzal a hirtelenséggel fejeződik be a nóta. A nyolcadik szám címe Pain. Átérződik a zenészek átéléssel előadott fájdalma, akik fohászt intéznek az égiekhez, hogy semmisítsék meg ezt az érzést. Szomorúság önti el az ember lelkét, a keleties dallamokat rejtő szóló pedig összetöri a szívét. Magával ragadó ez a dal. Puratu a soron következő szerzemény címe, ami egy nagyon lendületes nóta, jó kis alaptémával. A többihez képest kevésbé dallamos, mélyebb hangfekvésben éneklődik a szöveg is. A zene pedig minden eddiginél bonyolultabb és nem olyan közérthető, mint az eddigi dalok. A szóló itt is zseniális. This too will pass a tízedik szám. Olyan, akárcsak egy harcba hívó induló. A refrén a harcmezőkre invitálja Musztafát és társait. Hangulatos kis nóta, ami bármikor jókedvre deríti az embert. Az album lezárásaként ismét egy instrumentális dal maradt, ami a For those who died alone címet kapta. (A dallam és az alaptéma hallatán nekem a Honfoglalás című film zenéje ugrott be azonnal.) Egyaránt felemelő és hátborzongató hangulatú szerzemény, ami elgondolkodásra készteti az embert. özéprészen megtörik ezt az elmélkedést, és egy lendületesebb formában győzködnek arról, hogy élni jó.

Ezt az albumot most hosszú időn keresztül nem fogom félretenni. Aki valamilyen szinten szereti a Candlemass-t, vagy éppen a Vicious Rumors-t, az nem fog csalódni az albumban. Én egy kincsre leltem.