|
Shining Fury - Last Sunrise
Ismét egy olasz csapat a láthatáron. A 2001-ben alakult Shining Fury bár új formáció, semmiképpen nem reménytelen, hiszen legénységét rutinos és jó nevű zenészek alkotják. Az alapítás Ross Lukather dobos nevéhez fűződik, aki sokak számára ismerős lehet, hiszen olyan bandákban püfölte a szerkót, mint például a Death SS vagy éppen a Labyrinth. A két banda alapján már könnyen következtethetünk a Shining Fury stílusára is, első albumuk a jó öreg német hagyományoknak megfelelően készült, vagyis egy újabb dallamos power metal alkotásról beszélhetünk. Gyors, pontos indulók masíroznak végig az albumon. Precízen megszerkesztett énekdallamok, rengeteg vokállal a refrénekben, és a duplalábgép végig dübörög a számok alatt.
Az album elejéről természetesen az Intro sem maradhatott el, amit kicsit feleslegesnek tartottam, de minél többet hallgatom a lemezt, rá kellett jönnöm, bizony nem tették rosszul a fiúk, hogy nem egyből zúzással nyitották a Last Sunrise-t. Főleg azért, mert az első szám, a Broken Hopes olyan energikus kezdés lenne, hogy ledöntené az embert a lábáról. Márpedig a sorrendet sem lett volna érdemes megbontani, mert az album így kerek, ahogy van. A dalok kiforrt, jól megtervezett (mondhatni németesen precíz) zenei egységet alkotnak. A második hallgatás után már énekeltem a refréneket Francesco Neretti-vel (már amennyire bírtam), és a Sleepin' Coma-nál már nincs az az ember aki ne verné az asztalt Ross Lukather dobossal. Az ötödik dal a lemezen Snake's Game még húz egyet az amúgy is túlpörgetett hangulaton, és a Last Sunrise sem enged belőle. A Memories ad egy kicsi időt a pihenésre. Egy dögös balladát hoztak össze a srácok, bár nekem jobban tetszene a szaxi hangja helyett egy igazi csöves gitárhang, amit aztán a dal végén meg is kapok, csak sajna a szaxofon mellé. Be kell vallanom, hogy ezután a dal után éreztem törést egyedül az albumon. A Memories után nem a Speed of Life-ot tettem volna - sőt, azt hiszem azt fel sem raktam volna a cd-re, de ez maradjon köztünk -, hanem a Declaration of a Cheat-et. Mind ritmikailag, mind hangulatában jobban fonódik a Memories-hoz, mint a Speed of Life. A végén még jól felpörgeti a zenekar az albumot, és a Net Love-val be is fejezhetnénk a cd-t, de még egy meglepetést tartogat számunkra a csapat. Nem is akármilyet!!! A TOTO Rosanna című slágerét. És tetszik. Fel nem fogható miért! Talán mert maga a dal jó - a dal az tényleg jó -, vagy mert a Shinig Fury nem volt hajlandó elrontani? Nos a lényeg: befejezésnek tökéletes.
A Last Sunrise nem egy melankolikus, pihentető album, felturbózza az idegeket, és Ross Lukhater és társai nem amatőr zenészek, akiket a sarokról szólított be egy menő producer. Ha ajánlanom kellene, minden keményzene rajongónak ajánlanám, metal-dobosoknak pedig kötelezővé tenném!
01. Intro
02. Broken Hopes
03. 060501
04. Sleepin' Coma
05. Snake's Game
06. Last Sunrise
07. Memories
08. Speed Of Life >mp3
09. Declaration Of A Cheat
10. Net Love
11. Rosanna
|
