Rotting Christ - Sanctus Diavolos

Kiadó: Century Media
Együttes: Rotting Christ
Megjelenés éve: 2004
Ajánlja: Perkele
Pontszám: 10/10
Értékelés: Vigyázat! Robbanásveszély!

Kilencedik lemezéhez érkezett a görög Rotting Christ, amelyet már mindössze, mint trió, Sakis(ének, gitár, billentyűk) - Andreas(bassz) - Themis (dob) készítettek el. Ám a zenekar létszámának csökkenése, gitárosuk Costas és billentyűsük George távozása után, nem érzékelhető a zenében. Új lemezük szinte ott folytatódik, ahol a Genesis véget ért.

Ugyanaz az atmoszférikus blackt metalt játszák, mint előzőleg, csak sokkal több szintivel. Most is váltakoznak a hagyományosabb, sötétebb black dalok és a végtelenségig dallamosak. A zene mindemellett még mindig megmaradt nyersnek és misztikusnak, és valamennyire még brutálisnak is. Az egész lemezt átható misztikus légkör mellett azonban van egy adag epikusság is némelyik dalban, ami igen szép kombinációkat eredményezett. A szintetizátor mellett ismét a gitáré a főszerep, a szólókra most még nagyobb hangsúlyt fektettek. A gitár hangzását is számról számra változtatták, hogy jobban passzoljon az adott dal témájához.
A kántálások hipnotikusak és amikor Sakis sajátosa károgása váltja fel őket, a gonosz légkör kiteljesedik. Sakis ismét remekül teljesített minden vokál stílusban.
Ezen az albumon erősebben érezni, mint az előzőn, hogy visszanyúltak a kezdetekhez is, így valószínűleg a csapat korai és újabb rajongóinak is, egyaránt tetszik majd az album. A már majdnem deathes tempók felüdülést hoznak a sok atmoszférikus dal után, mintegy a való világot fedve fel a sok misztikum után.

Aki szerette a Genesis-t, annak ez az album is biztosan találkozik majd az ízlésével, de a zenekar korai munkásságát kedvelőknek is meg fog felelni. Bevallom, nem hittem volna, hogy felül tudják múlni eddigi alkotásaikat, hiszen a változás, fejlődés folyamata a Genesis-ben látszott kicsúcsosodni. Való igaz, hogy az új album a Genesis-hez is áll legközelebb és mint említettem, visszanyúltak nyersebb gyökereikhez is. Ez nem ahhoz vezetett, hogy visszaléptek volna, ellenkezőleg, sikerült a legjobbat kihozniuk e két 'korszakukból'. E kettő kombinációjából pedig egy remek album született.


1 Visions Of A Blind Order
2 Thy Wings Thy Horns Thy Sin
3 Athanti Este (A?ANATOI E?TE)
4 Tyrannical
5 You My Cross
6 Sanctimonius
7 Serve In Heaven
8 Shades Of Evil
9 Doctrine
10 Sanctus Diavolos