Satyricon - Nemesis Divina

Kiadó: Moonfog
Terjesztő: Musicworld
Együttes: Satyricon
Megjelenés éve: 1996
Ajánlja: Dallanan
Értékelés: Alapmű

Norvégia egyik legismertebb és legkreatívabb extrém zenekara a Satyricon. A frontember Satyr Wongraven kimagasló dalszerzői vénával rendelkezik. Ennek bizonyítéka, hogy Wongraven néven kiadott egy kiváló, atmoszférikus, akusztikus, ambient lemezt, melyet Norvégia zord tájai inspiráltak, de Storm néven is megjelent egy minőségi kiadvány Fenriz és Kari Rueslatten közreműködésével. Itt folk elemekkel átszőtt, lassabb metal nótákat lehet hallani, amelyben a norvég tradíciók, hagyományok, legendák szintén, mint központi témakörök jelentek meg. Emellett a sikeres Moonfog kiadó tulajdonosa és ötletgazdája. A másik állandó tag Frost, pedig egészen egyszerűen a színtér egyik legjobb ütőse.

A Satyricon pályafutásának elején is a hazájuk természeti adottságai és a viking örökségek éltetése volt a középpontban. Ezt a középkori hangulatot - akkoriban egyértelműen egyedülállóként - ültették át black metal stílusba. Így születhetett meg 1994-ben a szintén klasszikus Dark Medieval Times, majd a The Shadowthrone (1995), melyek közül az előbbi különleges-, sötét atmoszférájával, míg az utóbbi ünnepélyes, monumentális dallamaival és ezen felül mindkét produkcióra jellemző változatosság révén magasan kiemelkedett a mezőnyből. Akkoriban még kevesen használtak szintetizátort, billentyűs hangszereket a black metal mezőnyben, de ők a kezdetektől fogva igen ügyesen tudták beleépíteni muzsikájukba. Sosem helyezték előtérbe, inkább a gitárok által keltett hangulatot, atmoszférát erősítették fel, vagy egészítették ki. Az 1996-ban megjelent, ám már évekkel korábban meglévő ötletek alapján elkészített Nemesis Divina zárta le a Satyricon első dicső korszakát, mellyel elfoglalták méltó helyüket az extrém metal élvonalában. Mint ahogyan korábban is, most is kiegészült a kéttagú társaság, így Kveldulv, azaz Nocturno Culto a Darkthrone gitárosa kezelte Satyr mellett a hathúrost. Elöljáróban annyit, hogy a zene jóval agresszívabb, sokrétűbb elődeinél.

Ezen a korongon - többek között - olyan mára klasszikussá vált dalok szerepeltek, mint a nyitó The Dawn Of a New Age, melyben a viharos sebességgel száguldó, de azért megfelelően dallamos témák hallatán egy igen kaotikus, pokolian gonosz küzdelemben érezhetjük magunkat. A változatos és technikás játék eddig is jellemző volt a zenekarra, de itt minden eddiginél magasabbra tették a mércét. Frost dobos veszettül üti a bőröket, pörget olyan változatosan és technikásan, amit legfeljebb Hellhammer-től hallhatunk, míg Satyr és Kveldulv ötletes, villámgyors témái ejtik ámulatba az embert. A szintetizátor keltette különös, hangok, hangfoszlányok, vagy akár a kardpengék fémes súrlódásának hangjai mind-mind részei ennek az ádáz küzdelemnek. A Forhekset a kezdetetek folytatásaként írható le, bár itt a dal első felét leszámítva már nem érezzük azt a fenyegetettséget, mint a nyitótételnél, s a sebesség sem oly pokoli. A végére pedig egy természetes zenei folyamat következményeként, igen dallamos, fülbemászó témát hoz mind a gitár, mind a zongora. Ezt a dallamosságot viszi tovább a hóvihar erejével és sebességével indító Mother North, mely a Satyricon máig legnagyobb slágere, ha szabad ezt a szót használnom esetükben. Azért említem a sláger szót, mert a dal a közepén belassul és olyan rendkívül jól eltalált, hangulatos, dallamos téma bontakozik ki, melyet a koncertjeiken több százan énekelnek, dúdolnak... A villámgyors és lassú témák váltakozása, a mindvégig erős dallamok, a norvég természetet éltető szövegek miatt sokak kedvencévé vált. Természetesen a mai napig a koncertek elmaradhatatlan részét képezi ez a nóta. Azt csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy ehhez a számhoz készült egy zseniális videóklip, mely Norvégia erdeiben került felvételre. Az elmaradhatatlan tűz, vér és fejszék mellett, szépséges tájat és egy mezítelen hölgyet is láthatunk benne, ez utóbbi a norvég természet tiszta szépségét szimbolizálja. A Du Som Hater Gud egy - Satyricon mércével mérve - puritánabb, ám megfelelően változatos tétel, de kiemelendő a dal végén hallható a gitárokhoz igazodó nagyzongora ötletes játéka. Itt a Darkhtrone másik, kultikus tagja Fenriz is kivette a részét a munkából, miután a szöveg az ő szerzeménye. Az Immortally Passion tulajdonképpen a Dark Medieval Times és The Shadowthrone elegyeként írható körbe. Ugyanaz a fenséges hangulat, de sötét atmoszféra jellemzi, mint elődeit, természetesen kiegészülve mindazokkal a jellemzőkkel, ami ezen az albumon eddig megjelent. A címadó Nemesis Divina pedig még inkább a gyökerek felé mutat. Nyers, hóviharszerű riffek, egy-egy rövidebb időt leszámítva őrületes tempó hallható, mely a kortárs Immortal munkásságával rokon. A dal a vége felé azonban instrumentális tételbe megy át, mely a befejező, több részből álló igen furcsa Transcendental Requiem Of Slaves-ben folytatódik, ahol különböző hangeffektek, egyszerűbb gitártémák adják azt a különös, számomra apokaliptikus hangulatot.

Furcsa, nem mindennapi lezárása ez egy zseniális lemeznek, de maga a zenekar sem mindennapi és a Nemesis Divina is egy olyan alkotás lett, amely most, nyolc év távlatából is a stílus legkiemelkedőbb lemezei között számon tartott. Természetesen nem ok nélkül! Alapmű!


1. The Dawn of A New Age
2. Forhekset
3. Mother North
4. Du Som Hater Gud
5. Immortality Passion
6. Nemesis Divina