Fu Manchu - Start The Machine

	Kiadó:	DRT
	Együttes:	Fu Manchu
	Megjelenés éve:	2004
	Ajánlja:	Hajas
	Pontszám:	10/10
	Értékelés:	Vigyázat! Robbanásveszély!

Végre! Újra eljöttek a mesterek, hogy megalázzák és földbedöngöljék az ötlettelen, fakezű, és minden egyéniségtől mentes retro/stoner kópiacsapatok tömkelegét. Talán elég direkt kezdés ez egy cikkhez, de meggyőződésem, hogy a Fu Manchu napjaink legpengébb stoner rock -vagy legalábbis ahhoz a vonalhoz köthető- bandája.

Már a borító is tízpontos: semmi komolyabb megfejtés, de mégis zseniális, egyben az eddigi hagyományokat is továbbviszi. Ezalatt azt értem, hogy californiai barátaink legtöbb lemezének borítóján kocsik vannak - minthogy a srácok maguk is köztudottan hatalmas autófanatikusok. Úgy tudom, különösen nagy perverzióik a '70-es évekbeli Chevrolet teherautók:) Nem semmi arcok.

A másik érdekesség, hogy ezúttal már nem a Kyuss legendás ütőse, Brant Björk ül a dobcucc mögött, hanem egy Scott Reeder nevű harcos, aki már a tavalyi koncertlemezen is bizonyított. Ez a Scott Reeder persze nem azonos a Kyuss szintén legendás hippyjével, azaz a "nagy" Scott Reederrel. Arcpirítóan zseniális húzás az ex-Kyuss dobos helyére bevenni egy másik Kyuss tag névrokonát.

Akinek még ezek után se szimpatikus a banda, azok kedvéért elmondanám, hogy Fu Manchuék, Scott Hill gitáros/énekes vezetésével már a '80-as évek vége óta, folyamatosan (!) küzdenek, és ez már a kilencedik lemezük. Nem feküdtek le sem kiadóknak, sem trendeknek, és soha nem is fognak. Ömlengés ide, elfogultság oda, ezek a faszik nagybetűs Hősök.

Aki keményvonalas stoner rocker, az talán már a King Of The Road album táján letett a csapatról, pedig a Start The Machine is mocskosul oda lett téve. A '90-es évek porszívó soundja tehát már rég a múlté, de jómagam abszolút megértem, hogy a srácok a tiszta megszólalásra cserélték le korábbi, stoneresen "búgó" hangzásukat.

Egyik legnagyob favoritom a Today's Too Soon. Aki erre a nótára nem kezd el elvörösödött fejjel nyakat rángatni, az egy kőkemény divatrocker, höjj! A legnagyobb meglepetés pedig az Out To Sea. Ez a dal akadémiai szintje minden stoneres elszállásnak. Nem hitem volna, hogy ennyi év után újra meglepnek a fiúk egy ilyen számmal, de mint minden dal a korongon, ez is telitalálat.

Azon gondolkoztam a korong hallgatása közben, hogy léteznek ugyan ennél agresszívebb, brutálisabb zenék, de húzósabbak, szemetebbek nem. Jómagam például annyit léggitároztam már a Start The Machine hallgatása közben, hogy azt a legvérmesebb true metalosok is megirigyelhetnék. Az egész korong csak úgy húz, lüktet, és olyan lelkesedés, tűz árad belőle, mintha a Fu Manchu nem másfél évtizede, hanem csak másfél éve gyűrné az ipart. Ezek a csókák még ennyi év után is imádnak zenélni. Döbbenet.

A Fu Manchu-s srácok ezúttal is árral szemben úsznak: se depresszió, se nu metal, se sikoltozás. Van viszont egy albumnyi gyilkos, húzós nóta. Semmibe nem tudok belekötni. Istenek.