Rhapsody - Symphony of Enchanted Lands 2 - The Dark Secret

Kiadó: SPV
Terjesztő: SonyBMG
Együttes: Rhapsody
Megjelenés éve: 2004
Ajánlja: Sumi
Pontszám: 9/10
Értékelés: Stílusában kiemelkedő

A Rhapsody legutóbbi sorlemeze 2002 elején jelent meg Power of the Dragonflame címmel. Bár az a lemez az elmúlt két és fél év alatt nagyon hozzám nőtt, máig fenntartom az első hallgatásokkor kialakult véleményemet, miszerint a lemezt záró zseniális Angeli di Pietra Mistica kivételével csak az addig megismert Rhapsody megoldásokat hallhattunk új nótákba csomagolva. A banda a lemez kiadását követően nagyon magába temetkezett. Bár Luca Turilli kiadta a második szólólemezét (ajánlónkat itt találod) és az idén tavasszal megjelent egy Tales from The Emerald Sword Saga című válogatáslemezük is (kritika itt), a taljánok önmagukhoz képest "terméketlenné" váltak és nem ontották évente/félévente a kiadványokat. Luca-ék egyik-másik nyilatkozatából azt vettem ki, talán ők is érzik, hogy ideje lenne a zenéjüket felfrissíteni, új elemekkel bővíteni, még profibbá tenni a kompozíciós szempontból előzőleg sem gyenge, sokrétű zenéjüket. A Nightwish zseniális idei lemezével számomra bebizonyította, hogy egy kialakult stílussal és hangzásvilággal rendelkező banda is képes úgy megújulni, hogy az új elemek a régi ötletekkel kombinálva valami igazán egyedi eredményhez vezetnek. Ennek köszönhető, hogy - a Rhapsody hagyományaihoz képest - hosszú-hosszú ideig készülő új lemeztől is valami hasonló megújhodást vártam. Sajnos, ez félig-meddig sem sikerült.

Azt már előzetesen is lehetett tudni, hogy az albumon narrátorként fel fog bukkanni a Gyűrűk Urából, a Csillagok háborújából és még számos hollywoodi filmből ismert Christopher Lee is. Mr. Lee mellett pedig már-már az új Therion lemez gigantikus közreműködő listáját idéző mennyiségű ember járult hozzá a napokban megjelenő új albumuk elkészítéséhez. Bár nekem az eddigi közreműködők kapcsán sem volt hiányérzetem, az előzetes hírek miatt még inkább megnőttek bennem az új lemezzel kapcsolatos elvárások. Talán ennek köszönhető, hogy Rhapsody fanatikusként az idei év egyik legjobb anyagának tartom a Symphony of Enchanted Lands pt. 2.-t, ez az album mégsem tudott úgy letaglózni, mint Turilli mesterék eddig megjelent kiadványai.

Ezen a lemezen a Rhapsody tagsága az általam HM mérföldkőnek tekintett Symphony of Enchanted Lands album stílusát fejlesztette tovább. Bár Luca-ék zenéjére még jellemzőbb lett a "filmscore metal" kifejezés, az az érzésem, hogy maximum a legnagyobb fanatikusoknál lehet ez az album a "Rhapsody csúcsalkotása", a többi rajongó inkább az eddigi lemezek közül fogja kiválasztani azt. Legutóbb a tavalyi Cradle of Filth albumnál éreztem hasonlót: "néha a kevesebb többet ér" - mellesleg ezt valószínűleg Daniék is így gondolhatták, mert az idei Nymphetamine már egy sokkal-sokkal jobban sikerült alkotás.

A lemez több mint 4 perces intrójában Christopher Lee vezeti fel az új saga történéseit. Az intró olyan, mintha a Gyűrűk Ura egy eddig ismeretlen jelenete lenne - részben a zenei megoldások, részben pedig Mr. Lee hangjának köszönhetően. Az intrót követő Unholy Warcry nóta a lemez egyik legjobb tétele, nem véletlen, hogy az előzetes maxira is rákerült. Ebben a dalban a lemez összes jellemzőjét megtaláljuk: a filmzenés megközelítést, a fantasztikus, monumentális kórusokat, a komplex dalszerkezeteket. Az Unholy Warcry azonban szerintem ennek ellenére csak egy lenne a pont egy tucat új dal közül, ha a refrént Luca-ék nem találták volna el ennyire. Hiába hallgattam már meg ezt a dalt közel 50 alkalommal, egyszerűen újra és újra bizsergéssel tölt el a monumentális kórusokkal kísért Unholy Warcry refrén - ez az, amit csak a Turilli&Staropoli Co. tud. Az ezt követő Never Forgotten Heroes is egy méregerős nóta, viszont a 3. és 4. tételként feltűntetett Elgard Green Valleys és a The Magic of Wizards Dream Rhapsody mércével mérve lapos szerzemények, ráadásul a lemez lendületét, dinamizmusát is megakasztják, inkább a filmzene jelleg dominál. Ezeken lehetett volna rövidíteni.
Az új lemez legjobb tétele a több mint 10 perces Erians Mystical Rhymes. Ha ehhez hasonló nótacsodák lennének az albumon, akkor a fanyalgásaim körmondatokká formálása helyett "az év albuma" címke megmagyarázásával tölteném soraimat. A dal drámai hatású filmzeneként indul egy csodálatos, monumentális kórussal, amely egy Rhapsody speed bombává fejlődik, a refrén megint telitalálat, a dal végén pedig egy fantasztikus gitár-billentyű szólóorgia hallható. A Last Angels Call egy tipkus Rhapsody nóta - jól eltalált refrénnel, míg a Dragonlands River inkább lírai elemeket tartalmaz. Ez az egyik dal szerintem, amelyet nyugodtan lehagyhattak volna a lemezről.
A szintén 10 perc feletti Sacred Power of Raging Winds elején újra hallhatjuk Christopher Lee hangját. Sajnálom, hogy a színészóriás a lemezen nagyon keveset szerepel. Szerencsére az angol úriember annyira élvezte a fiúkkal az együttműködést, hogy felajánlotta szolgálatait az összes ezt követő Rhapsody korongra is. Remélem, hogy az együttes a későbbiekben jobban ki tudják használni Lee úr képességeit. Bár a Sacred Power... refrénje is könnyen megragad az emberben, számomra mégis azért emelkedik ki az új lemez dalai közül, mert a nóta második felében valami hihetetlen hangulattal rendelkező hangszeres részek követik egymást. Ebben a közel 4 perces blokkban van minden, mi szem-szájnak ingere: gyönyörű fúvós és vonós részek, gitárbűvészkedés, filmzenés billentyűtémák.
A Rain Of A Thousand Flames EP óta minden Rhapsody anyagon van egy anyanyelven megszólaló dal, esetünkben ezt a vonalat a Guardini követi. Hangulatában engem az előző lemez Lamento Eroico dalára emlékeztet. Külön kiemelném a gyönyörű, többszólamú kórusokat és hallatszik az is, hogy Fabio szívét-lelkét beleadva énekelt a stúdióban. A lemezt két újabb hosszú tétel zárja, amelyben számos jó ötlet bukkan fel, de úgy érzem, hogy egyik dal sem állt össze kerek egésszé, inkább csak témahalmaz. Szerintem ezeken is lehetett volna rövidíteni, vagy tovább kellett volna őket csiszolgatni.

Összességében ez egy jól sikerült lemez. Rhapsody rajongóknak - a fanyalgásaim ellenére is - kötelező vétel, de a többiek inkább némi szkepticizmussal közelítsenek feléje. Ha objektív szeretnék lenni, akkor 8 pontot kéne adnom, hisz több feleslegesen elnyújtott, laposabb tétel is szerepel a lemezen, Rhapsody fanatikusként azonban képtelen vagyok 9 pont alá menni. Mivel a következő lemezig ezt az albumukat is rongyosra fogom hallgatni, remélem, megbocsátjátok nekem ezt a kis elfogultságot. Azért bízom benne, hogy Turilli mester a következő lemeznél kicsit "spontánabb", dalcentrikusabb irányba viszi a bandát, vagy olyan mesterművekkel rakja tele a következő anyagot, mint az Unholy Warcry, az Erians Mystical Rhymes vagy a Sacred Power of Raging Winds.


1. The Dark Secret
2. Unholy Warcry
3. Never Forgotten Heroes
4. Elgards Green Valleys
5. Erians Mystical Rhymes
6. The Last Angels Call
7. Dragonlands River
8. Sacred Power of Raging Winds
9. Guardini
10. Shadows of Death
11. Nightfall on the Grey Mountain