Mokoma - Kurimus

Kiadó: Sakara Records
Együttes: Mokoma
Megjelenés éve: 2003
Ajánlja: Donat
Pontszám: 9/10
Értékelés: Stílusában kiemelkedő

Ha a finn metal életről van szó - ami ugyebár köztudottan óriási teret hódít - először is az angol nyelven megszólaló bandák jutnak eszünkbe. Joggal, hisz így lehet sikert elérni nemzetközi téren, de mint minden országban, itt is vannak az anyanyelvükön megszólaló zenekarok. Ezek egyike a Mokoma. A CD-jükhöz úgy jutottam hozzá, hogy amikor édesapám kint járt, megvette nekem. De nézzük inkább a zenekart. 1997-ben alakultak Lappeenrantaban (Finnország). A Kurimus a harmadik albumuk, bár korábban pár single-t is kiadtak. Ezen az albumon szereplő felállásuk a következő: az énekes Marko Annala -aki mellesleg a banda agya és alapítója-, a gitárosok Toumo Saikkonen és Kuisma Aalto, a basszer Heikki Kärkkäinen és a dobos Janne Hyrkäs. (Azóta egyébként új basszere van a csapatnak: Santtu Hämäläinen)

Maga a booklet eléggé egyszerűre sikeredett, a fekete alapszínt csak a borítón lévő vörös kakas, a dalszövegek, majd egy fotó és a kakas darabokra hullott változata töri meg. A külcsín gyengécske, de a belbecs a fontos. A Mene ja tiedä című számmal kezdenek, ami egy agresszív thrash zúzás. Szaggatott riffelések, csorda vokál és stereo hangzást is kihasználó gitárrészekkel. Ezután jön az album talán legjobb dala a Takatalvi. Az énekes Marco-nak is ez a kedvenc dala, aki így fogalmazta meg a szám lényegét: "Ez kb. az a furcsa időszak Finnországban, amikor a nap süt, virágzik minden és úgy gondolnánk, hogy itt a nyár, majd másnap reggel esik a hó és mínusz 20 fok van. Ez megöl mindent, ami szép, beleérve az emberek jó kedvét is. A zene a '80as évek végi thrasht idézi, szokatlan, nagyon tempós, heavys gitártémákkal és gyors dobolással." Majd két középtempós dallal folytatják: Kasvot kohti itää és Tämä puoli. Mindkettő szigorú hangzású szöveggel rendelkezik, a Tämä puoli refrénje pedig egyből a fülbe mászik és ki sem jön onnan egy darabig. A Houkka és a Vainottu ismét gyors tételek, néhol speedes, néhol hc-s elemekkel. A gitár mintha nyersebben szólna és az ének is durvább és veszít a dallamosságából - ezen a téren is jelentkezik a hc párhuzam. A hetedik track a Silmäterä címet viseli és egy lassabb nóta. Nem valami vidám a hangulata, de egy elkeseredett ember igazi érzelmeit tökéletesen leírja. Nem illik bele zeneileg a többi dal közé, így egy kicsit fel is borítja - az amúgy is érdekes - lemezszerkesztést. (Itt a gyors és lassú dalok váltakozására gondolok, amit nem mindig találtak el.) A következő Punainen kukko címet viselő dal a leggyorsabb és a legkeményebb szám az albumon, amit még egy rövid grindcoreos betéttel is megspékeltek. Amúgy ez is tipikus thrash nóta, ahol az énekes érdekes módon, a dal többi részéhez képest disszonáns hangon énekli a refrént. Majd folytatva a már megszokott sort, lassabb dal jön (Lupaus), majd gyorsabb (Väsynyt Atlas) mindegyik tipikus thrash dal, heavys elemekkel, eredeti tempójánál lassabb, kiállós résszel. A zárótétel a Liiton loppu címet viseli és ismét lassabb dal. Ez, az album másik sötét hangulatú dala, de az itt alkalmazott dallammegoldások nem olyan idegenek tőlük, mint a Silmäterä-ban voltak. Ez a leghosszabb dal, de szerencsére nem válik unalmassá, változatos, érdekfeszítő harmóniákat alkalmaznak.

Ha az apró szerkesztési hibáitól eltekintünk, akkor nagyon jó albumot adott ki a Mokoma. Egyetlen "jelentős" problémám azzal van, hogy hiába szép a finn nyelv, de ha nemzetközileg be akarnak mutatkozni, akkor mindenképp az angol használatát javasolnám.


01. Mene ja tiedä
02. Takatalvi
03. Kasvot kohti itää
04. Tämä puoli
05. Houkka
06. Vainottu
07. Silmäterä
08. Punainen kukko
09. Lupaus
10. Väsynyt Atlas
11. Liiton loppu