Cradle Of Filth - Nymphetamine

Kiadó: Roadrunner
Terjesztő: Mton
Együttes: Cradle Of Filth
Megjelenés éve: 2004
Ajánlja: Sumi
Pontszám: 9/10
Értékelés: Stílusában kiemelkedő

Mindig léteznek olyan együttesek, amelyeket sikk cikizni. Elég ha csak a nu metal vonulat sztárbandáira (pl. a Linkin Parkra) gondolunk, de ezen bandák közé sorolhatjuk Dani Filth csapatát, a Cradle of Filth-et is. A black metalosok egy része szerint Daniék kiárusítják kedvenc stílusukat, mondván, túl sokat foglalkoznak a külsőségekkel és túl keveset a tartalommal, a belbeccsel - esetünkben a zenével. Mivel én a klasszikus HM felől érkeztem és a Cradle, később pedig a Dimmu által ismertem meg a kemény zenék eme elég extrém vonalát és ástam le az alap black csapatokhoz, sohasem foglalkoztam azzal, hogy az angol csapat kellően true-e vagy sem, ciki-e szeretni őket vagy sem. Egy biztos: a 2000-es Midian albumuk számomra mindmáig az egyik legjobb extrém metal lemez (rajta a zseniális Her Ghost in the Fog nótával), amely a saját kollekciójukat tekintve is igen előkelő helyen szerepel nálam. Azóta viszont csak egy nekem elég nagy csalódást okozó lemezt jelentetett meg a brit fogat, a tavalyi Damnation and a Day-t. A Sony Musicnál kiadott korongot rengetegszer próbáltam megszeretni, magamhoz közel engedni, de valahogy a hosszúsága, a nóták sokszor felesleges komplexitása és nem egy dal minősége oda vezetett, hogy még MP3-ban sincs meg ez a mű. Ennek köszönhetően nem is igazán izgultam be a hírre, miszerint Daniék hirtelen a Roadrunnerhez mentek át és jön az új anyag, amely jóval dalcentrikusabb lesz, mint a komolyzenei részekkel mélyen átszőtt tavalyi darab. Aztán kézbevettem a promot, meghallgattam 1x-2x-sokszor és azt kell mondanom, Mr. Filth újra jó útra terelte a brigádot.

Nagyzenekari nyitánnyal indul a furcsa című új korong, amely első hallgatáskor még rosszat sejtetett (csak nehogy megint egy Damnationt adtak ki...). Szerencsére berobban a Gilded Cunt című mestermű, amely egy, a korai időket idéző szélvész tempójú, hihetetlen intenzitású, igazi zúzda tétel, amelyben a dallamos gitártémák enyhítik a dal brutalitását. Már látom is, ahogy erre a nótára óriási pogó és tombolás indul meg az első sorok tájékán. Sokáig gondolkoztam, honnan lehet ismerős a dal minden energiát felszabadító hatása, aztán rájöttem, hogy a Sepultura klassszikus Chaos A.D. lemezén voltak ennyire puritán megfogalmazású, rombolásra késztető szerzemények. Mintha csak a '93-as mestermű receptjét alkalmazták volna Cradle-ék, amikor megírták az első maxira kimásolt nótát. Ezt követi egy újabb 10 pontos tétel, a Nemesis, amelynek a refrénjét egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből, a gitártémák pedig szinte már-már Maiden-esen fütyülhetők. Dani egyébként előre be is harangozta, hogy az új lemez egy Maiden hatásoktól sem mentes anyag lesz, hát ezt csak megerősíthetem.
Ilyen erős kezdés után egyszerűen nem akartam elhinni, hogy a szint csak nem csökken! Az egyszer lassan hömpölygő, másszor pedig thrash-es tempókig gyorsuló Gabrielle egy újabb jól megírt, dalcentrikus nóta, amely Filth uraság jellegzetes sikolyai, mély suttogásai miatt igazán vészterhes hangulatot áraszt. Az érdekes című Absinthe With Faust is egy kellemes darab, ám a lemez egyértelmű csúcspontja a majd 9 perces Nymphetamine (Overdose), amelyből maxi és klip is készült. Számomra a Midian időszakát idéző dalban minden megvan, amiért a Cradle-t kedvelem: komplex, mégis érthető dalszerkezet, kemény, de dallamos gitártémák, Dani extrém vokalizálása és gyönyörű szép női ének.
A több mint fél órája szóló albumon ekkor hallhatunk újra nagyzenekari megoldásokat, még pedig a Painting Flowers... átvezető dal képében. Az alig kétperces Painting pont annyi pihenőt ad nekünk, hogy kifújjuk magunkat az újabb zúzda témák dömpingje előtt. A Nymphetamine "B oldalán" egy fokkal gyengébb tételek találhatók, de ezek is inkább a lemez első dalaihoz képest haloványabbak, önmagukban nagyon jó kis dalok. Mire azonban a lemezt záró Mother of Abominations-hez érek, én legalább is elfáradok a folyamatos aprítástól, ráadásul a 7 és fél perces zárótétel nem is egy igazán maradandó szerzemény. Egyébként sem értem, hogy manapság miért lett ekkora divat a CD-k zenével való fullra töltése. A hanglemezek korában a 40 perces albumok voltak jellemzők, az utóbbi időben viszont egyre gyakoribbak a 75 perc körüli zeneművek, amelyekbe így gyakrabban csúszhatnak gyengébb dalocskák is. Talán elég lett volna egy 55-60 perces anyag is, mert szerintem akkor gyakrabban merülne fel bennem, hogy újra indítsam a CD játszót, míg így inkább keresek egy másik CD-t pihentetés céjából.

Daniék tehát egy igen erős lemezzel tértek vissza, amelyen több leendő COF klasszikus (Gilded Cunt, Nemesis, Nymphetamine) is hallható, viszont az album hosszúsága továbbra is bosszantó hiba. Talán legközelebb már újra egy rövidebb anyaggal örvendeztetnek meg minket, mert akkor már 10 ponttal jutalmazom törekvéseiket.

1. Satyriasis
2. Gilded Cunt
3. Nemesis
4. Gabrielle
5. Absinthe With Faust
6. Nymphetamine Overdose
7. Painting Flowers White Never Suited My Palatte
8. Medusa And Hemlock
9. Coffin Fodder
10. English Fire
11. Filthy Little Secret
12. Swansong For A Raven
13. Mother Of Abominations
14. Nymphetamine Fix