
|
V / A - The Unquiet Grave - Music from the gothic, darkwave and ethereal underground, Volume One
 |
Kiadó: |
Locomotive |
|
Terjesztő: |
HMP |
|
Együttes: |
V / A |
|
Megjelenés éve: |
1999 |
|
Ajánlja: |
Donat |
|
Értékelés: |
Nincs pontozva
|
Ennek a két CD-s válogatás lemeznek a kézhezvételével együtt jött a baráti figyelmeztetés, hogy - finoman szólva - nem a zeneiség magas fokával fogok rajta találkozni. Ahogy az album alcíméből is adódik, ez a válogatás gothic, darkwave, ethereal zenékből lett összeállítva, és ez még nem is lenne baj, hiszen vannak nagyon jó és tehetséges bandák is erről a zenei vonalról, csakhogy itt sajna nem őket kérték fel a szereplésre.
Akkor nézzük az albumot, de előre bocsátom, hogy nekem nem sikerült még egyszer sem egy ültő helyemben végighallgatnom. Az első számot egy Magenta nevű formáció jegyzi, ahol végig egy sampleres zenei alap fut, és erre énekel rá az énekes. Az elején egész izgalmas, amolyan Mortiis-os hangulat árad belőle, de a szám végére már erősen unalmasba hajlik, az alaptéma ismétlése miatt. A 32 számos válogatás második trackjéről, a Trance To The Sun- Slave daláról jobb lenne nem beszélni. Ha bemész egy stúdióba és sok sávot egymásra sikítozol, majd alákevernek egy gépi ritmust, annak még nem következménye, hogy valami hallgatható születik. Ezt sikerült nekik is bebizonyítaniuk. Utánuk viszont egy egész kellemesen hallgatható tétel következik, amit az Advent Sleep játszik. Ennél a számnál sem használnak sok zenei témát - mint ahogy a többi itt szereplő dalban sem -, de legalább a szöveg jól meg van szerkesztve és kellemes dallamokat hallunk. Ez után jött a neheze. Egymás után olyan felvételek jöttek, amikben nem elég, hogy semmi nem fogott meg, de még dallamaik sem jók. Ez volt az a pont, ahol erőteljesen elgondolkodtam rajta, hogy szét kéne törnöm ezt a CD-t...bár a kocsi belső visszapillantó tükrére még jól jöhet. Aztán mégiscsak felcsillant bennem a remény, amikor Jennifer Hope The Sky is Blushing című száma következett, ahol kellemes női éneket hallhatunk. Valahol mélyen, ennek az egész dalnak a hangulata a The Gathering-et idézi. Innen már kicsit több életkedvvel hallgattam tovább az albumot. A Goddamer Run című száma volt a következő, ami egy lassabb The Kovenant nótára hasonlít, csak éppen itt is - mint a CD-n oly sok számban - hiányzik a változatosság. Akár azt is mondhatom, hogy magukat ismétlik a témák. Az első CD maradék számai viszont ismét elvették az életkedvemet. Egy harmadosztályú horrorfilmben esetleg elszólnának, de mindegyik egysíkú és unalmas.
Akkor nézzük a második lemezt. Ez sem jobb, mint az előző, itt is csak a kis számban jelenlevő, hallgathatóbb zenekarokat emelném ki. David E. Williams által írt Restraining Order című szám az első, ami "megteszett". Az introja kicsit filmzenés, de amúgy egy lassú tempójú dal, kántálós férfi énekkel. A következő szimpatikus számnak Anita Haxsaw - Down című dalát találtam. Az album nagy részétől eltérően ez a szám egy aránylag jó gitár alaptémára épül, ami már eleve kiemelkedik a többi, főleg samplerek által uralt zenék közül. Amúgy itt az ének is kellemesen dallamosra sikerült. Összességében ez a szám sem vágott a földhöz, de a többi dalhoz képest nagy előrelépés. A Tapping the Vein Butterfly szerzeménye volt még kicsit érdekesebb, de ez is csak az énekesnő Guano Apes-es énekhangja miatt.
Ezek voltak a "jobb" számok, de a két lemezen összesen 32 szám van, kb. 140 perces terjedelemben. Ebből úgy 15 percnyi, ami ha nem is jó, de hallgatható. A többi számot még megemlíteni sem érdemes, mert katasztrofálisan unalmasak és a végére már úgy éreztem, hogy mindig ugyanazt a dallamot használják, csak a szöveg változik. Összességében annyira rossz ez a válogatás, hogy csak erős idegzetűeknek és mazochistáknak ajánlom. Őszinte leszek, ha üresen hagyták volna ezt a két CD-t, azt jobban élveztem volna.
CD 1
1 - Magenta - Eccentricity 2 - Trance to the Sun - Slave 3 - Advent Sleep - Vision in Black 4 - The Machine in the Garden - Final Form 5 - Black Atmosphere - Love Lies Bleeding (Part Two) 6 - Sauce of the Future - The Sulfur Trails 7 - Stone 588 - Mundis Vult Decipi 8 - CTRL - Lioc 9 - Jennifer Hope - The Sky is Blushing 10 - Gossamer - Run (Wayne Hussey Mix) 11 - Autumn Tears - This, My Melancholic Masquerade 12 - Orifice - Oddity 13 - Nimpf - Waser 14 - Second Skin - Sweet Nothing 15 - The Last Dance - Do You Believe in Angels 16 - The Unquiet Void - Breathing in Liquid Breath (instrumental)
CD 2
1 - Rhea's Obsession - When I Was in my Prime 2 - Spiritual Bats - Crucifixion 3 - David E. Williams - Restraining Order 4 - Android Lust - Heathen (A Thousand Thoughts) 5 - LowSunday - Glittered Something 6 - The Azoic - Alone 7 - Burning Gates - Il Regno del Vento 8 - Anita Haxsaw - Down 9 - Emeralde Fear - Apparition Sky 10 - I Will I - The Ever Dawn (instrumental) 11 - Tapping the Vein - Butterfly 12 - Diary of Dreams - You (das) 13 - Bella Morte - Funeral Night 14 - Funeral in Berlin - Suspense 15 - Written in Ashes - Nightfeast 16 - Alchemia - An Explained World
Magyarországi forgalmazó: Vimpex Music / Musicworld 2000 Bt. 8000 Székesfehérvár, Kégl Gyula u 12. mwbt@enternet.hu www.vimpexmusic.hu Tel.: 06-22-397-096, 06-30-6088-036
|
 |
|
Stratovarius, Amaranthe, Seven Kingdoms – 2013. március 23., Club 202
Long Distance Calling, Sólstafir, Sahg – 2013. március 9. – Dürer kert
Grand Magus, Primitai, Diesel King – 2013. március 3., London, Underworld
Fear Factory, Devin Townsend Project – 2012. december 2., A38 Hajó
Kreator, Morbid Angel, Nile, Fueled By Fire - 2012.november 22., Pecsa
|

|