Eyes Of Shiva - Eyes Of Soul

	Kiadó:	Locomotive
	Terjesztő:	HMP
	Együttes:	Eyes Of Shiva
	Megjelenés éve:	2004
	Ajánlja:	Jácint
	Pontszám:	6/10
	Értékelés:	Több, mint szomszédidegesítő

Az Eyes Of Shiva bemutatkozó albumára tíz dal fért fel (a japán kiadáson 11 van - irgum-burgum!). Első hallgatásra egy fantáziadús, élvezhető progresszív metal zenekarral találkozhatunk, csak miután mélyebben elmerülünk a lemez anyagában, akkor ugranak ki a kemény hibák, bár ezeket ráfoghatjuk a zenészek alacsony átlagéletkorára.

Az Eyes of Soul kellemes intro-val nyit, ami összhangban is lenne a zenekar stílusával, ha nem akarnák a fiúk mindjárt a legelső dallal leszakítani a hallgató fejét. Az Eagle of the Sun egy elég speed-es szám, talán nem is illik a csapat progresszív stílusához, de ha valaki ezt átvészeli - amihez nem is kell túl nagy erőfeszítés, mivel egyébként egy kellemes dallamú nóta -, akkor találkozhat a többi Queensryche stílusát követő, nagyszerűen meghangszerelt dallal. Mindjárt a következő a sorban a Lampiao délies (mivel portugálok) betéteivel, lüktető ritmusával belopja magát már az első hallgatás után a szívünkbe. A Psychos of the New Millenium és a Pride sem enged a szorításból, és hallgatásuk alatt a jó öreg New Jersey-i hard rock feeling melengeti mellkasom. Nos, a címadó dal kicsit bonyolultabbá sikerült, mint az előző dalok, de hát ez már csak így illik a "lélekhez". A World Tomorrow egy keményebb holnapot helyez kilátásba, de a sok tempóváltás, és a túl alternatív gitárszóló ellaposítja, unalmassá teszi a dalt. Sajnos ez a Future-re is vonatkozik. Az Alone hangjait pedig mintha hallottam volna már Robin Beck torkából, a záró nótának pedig nagyon töltelék szaga van.

Külön dicséret illeti a 6 húros basszert, Gustavo Bonit, aki fiatal kora ellenére (20 éves múlt idén május 12-én) igen éretten játszotta fel szólamait, viszont sokkal több jó nem mondható el a kész anyagról. A rengeteg ritmusváltás, és a dobos, Ricardo Longhi ideges rángatózásai a lábgépen néhol élvezhetetlenné változtatják az amúgy Ricardo Gil gitáros által tökéletesre álmodott dallammeneteket. Aztán André Ferrari énekes hangja is több odafigyelést érdemelt volna keverés szempontjából, hiszen a torokkal és a hangokkal, amik nagyon tiszták nincs semmi gond, csak éppen szegény olyan, mintha egy dobozból énekelne. No és ebből a dobozból szól a pergő is. A korrekt hangzást a Ricardo Gil és Renato Mendes gitárhangjánál sikerült egyedül előcsalni.

Az album e hibák ellenére is figyelemre méltó, és ha a következő anyagot egy hozzáértőbb fül kevergeti, és Fabio Laguna producer Ricardo Longhi lábára betoncsizmát öntet jó szicíliai szokás szerint, akkor még bármi történhet. Mindenesetre addig is a csapat figyelmébe ajánlanám bölcs zenész barátom egy kedves mondását: "a kevesebb, néha több"!


1. Essence (Instrumental)*
2. Eagle of the Sun
3. Lampião
4. Psychos of the new millennium
5. Pride
6. Eyes of Soul
7. World Tomorrow
8. Future
9. Alone (Heart Cover)
10. Just a Miracle
11. Way to Salvation (Bonus Track Japan)