|
Tapping The Vein - The Damage
Sajog a szívem, mikor egy-egy ilyen jó hangzású albumot hallgatok, mint a Tapping the Vein The Damage című cd-je. A magyar zenekarok (vagy inkább a stúdiók), miért nem tudják ezt a színvonalat nyújtani?! Valószínűleg rajtam kívül más is tudja erre a választ, de ez egy másik cikk.
Szóval egy nagyon jól megszerkesztett dalokból álló lemezről és egy összeforrt zenekarról van szó. Az énekesnő Heather Thompson mind hangzásilag mind látványilag megigéző. A dallamvilág lazán sötétnek mondható, számomra a The Cure-t idézi, és itt-ott Natalie Imbruglia-s és Björk-ös felhang is kitekint a sorok közül. Heather nem fél játszani a hangjával és érzéseivel, élettel, és néhol buja erotikával tölti meg a dalokat. Mark Burkert gitáros sem fél a torzított hangoktól, amik reszelősen teltre sikerültek, s mivel megfelelő helyen és nem túlzsúfoltan használja, nem rontják el az amúgy kellemes dallamokat. Azért a Fingertips-ben megmutatja a csapat, hogy tudnak kemények is lenni, a Broken refrénje pedig leszakítja a hallgató fejét. Kár beletenni a végén azt a tipikusan Alanis Morrissette-s betétet. Nagy csodát persze nem kell várni, s ha valaki a '80-as években létező, és nem véletlenül kedvelt, mondjuk úgy: progresszív (vagy alternatív) rock zenét játszó zenekarokon nőtt fel (mint pl.: The Cure, The Mission, U2, The Cult, The Smith stb.), az néhol meg is mosolyogja a cd lejátszót a lemez hallgatása közben. De hát éppen ezért mondhatjuk, hogy a Damage egy jó album, s a hagyományokat a digitális technikával ötvözve friss ugyan, de nem tér le a kitaposott útról, hol a mélybe húz, hol magával ragad, s van mikor elringatja a hallgatót. Heather Thompson varázsa pedig végigkísér bennünket a valamivel több, mint 52 percen keresztül, annyira valóságosnak tűnik, hogy szinte látjuk magunk előtt. Persze a zenekar nélkül mindez mit sem érne. Eric Fisher (dob) és Joe Rolland (basszus) olyan könnyedén kezelik hangszereiket, hogy szinte észre sem venni a jelenlétüket. Bezzeg, ha nem lennének!
A Tapping the Vein-nek remélem, nem kell sok idő, és rátalál saját hangjára! Akkor aztán tényleg dobhatunk egy hátast.
01. The Ledge 02. Butterfly 03. Sugar Falls 04. Beautiful 05. Again 06. The Damage 07. Fingertips 08. Broken 09. Hurricane 10. Everything 11. Falling In
|