Angra - Temple of Shadows

Kiadó: SPV
Terjesztő: SonyBMG
Együttes: Angra
Megjelenés éve: 2004
Ajánlja: Avenger
Pontszám: 10/10
Értékelés: Vigyázat! Robbanásveszély!

A forróvérű brazil metalheadek büszkesége, az Angra ismét készen áll - ezúttal vendégénekesekkel felvértezve -, hogy megrengesse alattunk a talajt. Miután a ritmusszekció, illetve az istenként imádott André Matos elhagyta a bandát, a két hathúrzseni Kiko Loureiro illetve Rafael Bittencourt új tagokat toborozva folytatták a munkát, és csaknem három év hallgatást követően újjászülettek a Rebirth című lemezükkel 2001-ben, ami kevés magazintól kapott tíz pontnál kevesebbet. Az istenfélő zenészek most sem siették el a dolgot, de úgy gondolom jobb is, hiszen igazi remekművet dobtak az asztalra. Lássuk mi rejtőzik számunkra az árnyékok templomában.

Az album kimondottan izgalmasra sikeredett. Vannak dalok, amelyek mindenféle teketóriázás nélkül visszanyúlnak a csapat heavy metal mivoltára, de szerencsére akadnak olyanok is amelyekben a lehető legtávolabb merészkedtek a villanygitározás germán értelmezésétől. A szokásos introt természetesen dübörgő duplalábgép és nagy ívű gitárszólam váltja fel (Spread Your Fire). Árad az optimizmus és a refrén fülbemászó dallama az éterben. Rögtön feltűnik, hogy Edu Falaschi az előzőekhez képest sokkal karakteresebben, mondhatni "Matososabban" énekel, még jobban bebizonyítva mire is képes. Sokan nem is tudják, hogy a balhé idején majdnem ő lépett Dickinson helyére az Iron Maiden-ben. Szerencsére nem tette, így most az ő hangját hallhatjuk az előzőnél jóval progosabb Angels and Demons-ban is. Ezt követi a kedvencem, a bólogatásra ingerlő Waiting Silence. Kevés két egyforma rész van a nótában, ennek ellenére felesleges témahalmozásról szó sincs. Ehhez kell a zsenialitás. Elképesztő micsoda technikai felkészültséggel rendelkeznek a brazil muzsikusok, nem elég, hogy minden egyes részlet alaposan ki van matematikázva, még feelingesen is adják elő azokat. A Wishing Well visszavesz a tempóból, és pontosan akkora zenei élményt nyújt a hallgatónak, mint az előző korong Heroes of the Sand című himnusza. Mint villámcsapás érkezik Kai Hansen a Gyűlölet Templomába, sikogat egyet boszorkányos hangján, majd szerencsére amilyen gyorsan jött távozik is. Valahogy nem érzem ennek a dalnak a helyét a lemezen. Ellentétben a spanyol folklórt idéző Shadow Hunter-el. Itt tökéletesen megfigyelhető miben rejlik az Angra egyedisége: erőlködésmentesen képesek ötvözni a metal zenét más, izgalmas stíluselemekkel. Éppen ezért nem is tartom heavy metal bandának őket. Mikor engedné meg magának a dal közepén hallható mókát a Hammerfall, vagy akár a Gamma Ray? A zenei kalandozásnak, illetve a könnyedebb szerzeményeknek nincs vége, és feltűnik a következő vendégénekes is. Jobban mondva énekesnő, hiszen az Edenbridge üdvöskéjéről, Sabine Edelsbacher-ről van szó. A duett remekül sikerült, mely alapján a lemezt, divatosan metal operának is titulálhatnánk. Főleg, hogy a következő dal prominens személyisége nem más, mint a mi kis gyűrűhordozónk, vagy is Hansi Kürsch. Remek választás volt a Blind Guardian frontembere, eszméletlenül jó párbeszédet folytat Edu-val, ráadásul a nóta is kiváló, lassú és gyors témák tömkelege váltja egymást, teret adva az énekesek zsenijének. Ha eddig még nem sikerült, a Sprouts Of Time és Morning Star segít felvenni a forró brazil éjszakák - néhol rendkívüli erőket sugárzó, néhol kissé melankolikus - hangulatát. A mesteri hangszerelés eredményeképpen végre Felipe Andreoli bund nélküli basszgitára is előkerül. A záró lírai tétel vendége pedig a Brazíliában rendkívüli népszerűségnek örvendő énekes Milton Nascimento. Az "öreges" hangú úriember - aki kizárólag portugálul éneke - legalább annyira higgadt, mint maga a dal.

Anno úgy gondoltam, hogy az Angra nagyon kiszúrt magával amikor megcsinálta a minden ízében tökéletes Rebirth-et, hiszen még egy, a stílusában olyannyira egységes és mégis izgalmas, dallamos és a maga nevében progresszív albumot elkészíteni egyszerűen lehetetlenségnek véltem. Ezt ők is nagyon jól tudták, ezért meg sem próbálták a Rebirth szisztémájára felépíteni az új lemezt. Helyette bátorkodtak egyértelmű klisékhez nyúlni, vagy vele szöges ellentétben álló gyakorlatilag világzenei megoldásokat felhasználni. A Temple of Shadows nyilvánvalóan az év dallamos metal lemeze, kizárólag ZENE kedvelőknek ajánlom.


01. Deus Le Volt!
02. Spread Your Fire
03. Angels And Demons
04. Waiting Silence
05. Wishing Well
06. Temple Of Hate
07. Shadow Hunter
08. No Pain For The Dead
09. Winds Of Destination
10. Sprouts Of Time
11. Morning Star
12. Late Redemption