Jag Panzer - Casting The Stones

Kiadó: Century Media
Együttes: Jag Panzer
Megjelenés éve: 2004
Ajánlja: Scorpio
Pontszám: 7/10
Értékelés: Átlag feletti teljesítmény

A Colorado államból származó csapat a 80-as évek elején alakult, és 1983-ban adta ki első hangzóanyagát egy cím nélküli EP formájában, amelyet a máig underground klasszikusként emlegetett, Ample Destruction című debütáló nagylemez követett. Ezután a banda látszólag beleállt a földbe, legalábbis 10 éven keresztül nem adtak ki anyagot. 1994-ben tértek újra vissza, de igazán akkor indult be a motor, amikor a Century Media-hoz szerződtek, és 1997-ben megjelent The Fourth Judgement című albumuk. Azóta már öt nagylemezt és egy válogatásalbumot szabadítottak a világra.

Casting The Stones című legfrissebb munkájukon továbbra is a tőlük megszokott power metalt nyomják. Azt a műfajt, amelynek kialakult egyfajta sajátos amerikai ízt hordozó ága, és amelynek olyan jeles képviselői voltak, mint a Vicious Rumours vagy a Metal Church. Véleményem szerint a Jag Panzer egy szinttel lejjebb helyezkedik el előbb említett társainál, de azért mindenképpen megütik a mércét. Hogy miért is állítom ezt? Mert a Casting The Stones igen vegyes érzéseket keltett bennem. Nagyon jó dalok és ötletek éppúgy megtalálhatók ezen a korongon, mint gyengébb szerzemények. A The Hearkening például az album csúcspontja, egy hibátlan nóta, ugyanakkor ott van a Cold, ami egy kimondottan gyenge dal. És ez a kettősség végigvonul az egész lemezen. Az első három track jó benyomást tett rám, de utána már hullámzó teljesítményt nyújtanak. Mondanom sem kell, hogy nem a zenei tudásukkal van baj, hanem a dalszerzéssel. Harry Conklin énekes hangszíne tipikusan power metalos. Gondban lennék, ha definiálnom kellene a power metalos hangszínt, de valahogy Conklin az eszményi megtestesítője ennek a fogalomnak. Van egy-két fülbemászó refrén, meg gyakoriak a kórusok is, de valahogy az énekdallamok többsége jellegtelen, megjegyezhetetlen. Riffek terén sem alakult másképp a helyzet, vannak nagyon állat riffek és vannak meglehetősen laposak is. A gitárszólók ugyanakkor pengék, és ki kell emelnem Rikard Stjernquist dobos lehengerlő, fantáziadús játékát. Szóval, ahogy mondtam, fények és árnyak, magaslatok és mélységek, de azért meg kell nyugtatnom a csapat rajongóit. Egyértelműen a pozitív oldal van fölényben, és a laposabb részek sem hallgathatatlanok, csak kevésbé érdekfeszítőek.

Bár az album nem tudta mindvégig fenntartani az érdeklődésemet, azért egyáltalán nem rossz a korongon található muzsika. Ott vannak a műfaj krémje mögött egy lépéssel.


01. Feast Or Famine
02. The Mission (1943)
03. Vigilant
04. Achilles
05. Tempest
06. Legion Immortal
07. Battered & Bruised
08. Cold
09. Starlight's Fury
10. The Hearkening
11. Precipice