Heimdall - Hard As Iron

	Kiadó:	Scarlet
	Együttes:	Heimdall
	Megjelenés éve:	2004
	Ajánlja:	Donat
	Pontszám:	6/10
	Értékelés:	Több, mint szomszédidegesítő

A most következő olasz hatos fogat a Heimdall nevet viseli és főképp a power metal területén alkotnak. A csapat 1994-ben alakult és azóta is töretlenül nyomja a zenét. '97-ben felvettek egy demot, mellyel lemezszerződéshez jutottak és megjelentették az első, Lord Of The Sky című albumukat, amelyet követett a The Temple Of Theil és a The Almighty. Idén pedig megjelent a legutóbbi, a sorban immáron negyedik albumuk, a Hard as Iron.

Ahogy a kezébe veszi az ember ezt a CD-t, egy valami egyből feltűnik: a katasztrofális borító. Jó, persze, "ne ítéld meg a könyvet a fedőlapjáról", de azért mégiscsak ez az első dolog, amivel a vásárló szembetalálkozik. Miután ezen a vizuális sokkon sikerült túllépnem, hozzáfogtam meghallgatni a zenéjüket. A borítóhoz képest kellemesen csalódtam, mert egy eléggé kidolgozott, komplex egységet hallottam, ami bár nem egy könnyen befogadható/megérthető zene, de érezni rajta azt az időt és energiát, amit a készítésébe fektettek.

Kilenc dal található a lemezen, ezek nagy része a gyorsabb speed/heavy vonalat, míg apró hányada a balladák sorát erősíti. Nekem legjobban a Black Tower tetszett, a maga középtempós, epikusabb hatásával, ahol számomra sokkal kivehetőbbek a hangszeres témák, mint az album legtöbb részén egymásra halmozott dallamhegyek. Itt az énekes adottságait mindenképp meg akarom említeni: nagyon nagy a hangterjedelme, erős hangja van, habár néhány témát már-már iszonyúan operába fulladósan hoz. Elég sűrűn előbukkannak kórus kíséretek is, amik kétségtelenül illenek az ilyen zenékhez. Például a Midnight című szerzeményben is, ahol a vonósok hiányzó szerepét a szinti tölti be, a szigorú riffelés pedig a feszült hangulatot fokozza. A záró Holy Night is egy mindenképp említésre méltó nóta, mert nagyon jó dallamokat írtak bele, és a refrénjét is jól eltalálták. Aztán természetesen vannak még itt lassú számok is, mint a Cold vagy a Black Heaven, ahol az elszállós melódiák uralkodnak, de itt is minden profin megszerkesztett módon.

Talán már túlságosan is megszerkesztett ez a lemez, sőt hogy őszinte legyek maga a stílus is eléggé elcsépelt. Hiszen a Rhapsody széles körben való ismeretsége után egyre másra jelentek meg a klón bandák. Azért itt ennél magasabb szintű produkcióról van szó, mert végül is egy jó - de nem kiemelkedő - album született. Akinek tetszik a Stratovarius, Rhapsody, Gamma Ray, Helloween vonal, vagy egyáltalán ezek az epikus-filmzenés albumok, azoknak érdemes meghallgatnia ezt a korongot. A többiek meg valószínűleg úgyis közönyösen elmennének mellette.


01. Hard As Iron
02. Midnight
03. Moon Red Light
04. Black Tower
05. Cold
06. The Emperor
07. Dark Home
08. Black Heaven
09. Holy Night