System Of A Down - Mezmerize

	Kiadó:	Sony
	Együttes:	System Of A Down
	Megjelenés éve:	2005
	Ajánlja:	Hajas
	Pontszám:	10/10
	Értékelés:	Vigyázat! Robbanásveszély!

Nyilván lehet támadni a System Of A Downt amiatt, hogy rengeteg tini hallgatja őket, vagy hogy jelen vannak a mainstream médiában, és sok lemezt adnak el. Azt viszont még a legszkeptikusabb embereknek is el kell ismerniük, hogy itt egy eredeti hangzású, érdekes zenét játszó -nem utolsó sorban pedig roppant szimpatikus és emberi- bandáról van szó.

A Steal this Album! számomra nem bizonyult elég időtállónak -ma már nem adnék rá egy nyolcasnál többet-, de a Toxicity zsenialitása négy év után is változatlan. Úgy érzem, a Mezmerize is hasonlóan klasszikussá fog válni, mint a 2001-es mestermű.

Ezúttal is jócskán akad világzene a korongon - már a nyitó Soldier Side olyan, hogy kiválóan illene valami balkán filmhez aláfestő muzsika gyanánt. Nem vagyok az a kimondott népzene rajongó, de a SOAD talán még az eddigieknél is jobban ráérzett, hogy kell ezeket a hatásokat beilleszteni az album döntő részét kitevő, szokásos, bohókás zúzások közé.

Serj is mocskosul odatette magát a stúdióban: gyakran már verzéi emlékezetesebbek, mint más bandáknál a refrének. A Sad Statue-ben például eszelős dolgokat énekel -ez a szám talán a favoritom a lemezről-, de az összes nóta nagyon durván össze van rakva.

Még a legblődebb ötletek is arcpirítóan zseniálisan lettek megvalósítva - gondolok itt az Old School Hollywoodban hallható robothangra, vagy a Violent Pornography hadarós szövegmondására. Néhány hallgatás után már ezeket is a lemez szerves részének érzi a hallgató. Tömören és velősen: ezen az albumon szinte nincs gyenge pont. A hangzás pedig egyszerűen kolosszális - tisztán, erőteljesen és gyönyörűen szól az anyag.

A szövegvilágban nem történt nagy változás: maradt a cinikus, kritikus megközelítés, gyakran a politikát sem mellőzve. Egyik kedvencem a B.Y.O.B.-ben hallható "Why don't presidents fight the war? Why do they always send the poor?" két sor. Persze, semmi újat nem mond a csapat, és nyilván naívság azt hinni, hogy ez a lemez fogja szebbé tenni a világot, de ha azt nézzük, hogy milliókhoz jutnak el ezek a dalok, akkor azért nem is olyan rossz - sőt.

Feleslegesnek tartom, hogy tovább dícsérjem a korongot; a fentiekből nyilvánvaló, hogy számomra most bizonyosodott be, hogy a Toxicity nem egyszeri csoda volt. Noha még csak májust mutat a naptár, de a Mezmerize eddig "Év Lemeze" gyanús.