CsakazértiS - Szigorú, de igazságtalan

Kiadó: Edge
Terjesztő: HMP
Együttes: CsakazértiS
Megjelenés éve: 2005
Ajánlja: Adamskij
Pontszám: 7/10
Értékelés: Átlag feletti teljesítmény

Páran már biztos összefutottak a tatabányai csapattal, mostanában igen aktívak koncertileg is. Első lemezük a szóban forgó Szigorú, de igazságtalan. 2003-ban megnyerték a Sztárgyár tehetségkutatót, majd az itthon általános, balkáni palánkon átejtés után pár napi felvételt sikerült megszerezniük a beígért lemezfelvétel helyett az Aquarium stúdióban. Így már jobban érthető e korong címe is, s nem utolsósorban a zenekar is dicséretet érdemel tartásáért.

A CsakazértiS saját bevallása szerint is rap&rollban utazik, s mint ilyen, ebbe belefér a scratch és saját DJ is, valamint a keményebb riffek és dallamosabb refrének ötvözete is. Kicsit rosszmájúan mondhatnám, hogyha 5-6 évvel ezelőtt lépnek deszkákra, nemcsak jól összerakott, de újszerű produkció is lettek volna. Ez utóbbiról lekéstek, viszont az itt szereplő tíz dal és intro kialakult stílust és dalszerkezeteket mutat be. Több helyen átcsapnak egyfajta egyszerűsített jazzrockba, de ezt simán leöntik a hiphop szósszal - szóval aki nincs otthon eme műfajban, észre sem veszi ezeket az elhajlásokat. Tény, hogy a hangszeres szekció igen felkészült és az anyag is kiválóan szól, nemcsak honi mércével nézve.

A ritmusszekció és a gitárok igazán érlelt témákat hoznak, viszont ennek alapján nem értem az ehhez képest harmatos vokális oldalt. Persze értem, ide elsősorban szövegmondás illik, de pont a szövegek egyhangúsága és olykor esetlen szótagolása rontja az összképet. Azonban az Egyben megjelenő vokált máshol is elő kellett volna venni. Ha nem is egy Stuck Mojo, de változatosságot hoz a zenébe - nem utolsósorban megoldja a szövegelés elnyújtásának problematikáját. A szókimondás pedig sok helyütt felesleges, mégha jópofának is tűnik - nem az.

Mindenesetre aki még nem kapott herótot a Limp Bizkit - Linkin Park páros vezette irányzattól és vevő ennél keményebb muzsikával is flörtölő honi brigádra - esetleg kedveli a békési huligán MZ/Xet - vesse szemét a srácokra és vegye meg a lemezt.


1. Nem eladó
2. Játssz a tűzzel
3. Különc
4. CsakazértiS
5. Rap & Roll
6. Egy
7. Cirkusz
8. Nincs baj
9. Kapj el!
10. Enyém leszel
11. Szigorú, de igazságtalan