Jorn Lande - The Duke

	Kiadó:	AFM
	Terjesztő:	HMP
	Együttes:	Jorn Lande
	Megjelenés éve:	2006
	Ajánlja:	Ben
	Pontszám:	8/10
	Értékelés:	Erős anyag!

Még mielõtt elmélyülnék a lemez kritikájában, muszáj pár szót írnom a 2001-ben kiadott Worldchanger albumról, amit azóta, személy szerint, nem igazából tudott nálam sok banda felülmúlni. Még az alkalomra is tisztán emlékszem, amikor az egyik kedves barátom mutatta meg a lakásában egy kora nyári, erõs sörözõs metal összejövetelen a lemezt. Én akkor már elég sokat olvastam róla, de amikor megdörrent a hangszórókon keresztül a „mû”, hanyatt dobtam magamat. Ezt az élményt, szerintem csak kevésszer tapasztaljuk, és sajnos kevés lemeznél. Gondolom, mindenki fel tudna sorolni magának egy pár ilyen „mûvet”. A történet pedig részemrõl ott folytatódott, hogy az évek során az ember megismerkedik emberekkel, akik nem feltétlen hallgatják ezt a fajta zenét vagy nem éppen harcedzett a fülük egy Hellhammer pörgetésre és kétlábra. Érdekes, de nagyon sok barátomnak, ismerõsömnek határozottan bejött a Wolrdchanger! Olyannyira, hogy megvették késõbb a lemezt.

Az elõzõekben elmondottak alapján, nekem mindig egy személyes élmény egy újabb Jorn mûvet tartani a kezemben, azonban hiányérzetem van 2001-óta. A hangszálisten késõbbi munkái is mind, egy szálig, kimagasló alkotások voltak, de nekem hiányzik az a súlyosság és kiszámíthatatlan változatosság, ami a klasszikus hard rock/metal zenét úgy megvadította anno. Ez nagyrészt köszönhetõ volt a szóló project akkori zenészeinek is: Hellhammer és Tore Moren zenésztársaknak. A kettõ egyébként újból összekerült a Carnivora és az új Arcturus albumokon. Engem sosem zavart, ha egy adott kedvenc zenész más rock/metal stílusban tesz kalandozást, mert így Õ többre hivatott. Profi zenészek mondják, hogy az a jó muzsikus, aki ismeri és mûveli az eltérõ stílusokat is, mert azzal egyedi színt vihet a zenébe.

2006-ot írunk: a Masterplan körüli bizonytalanságok és végül Jorn kiválása meghozott egy újabb alkotást, aminek munkálatai már 2005-ben elkezdõdtek. Örömömre, Tore Moren visszakerült a térképre, az elõzõ lemezen már gitározott Pagan’s Mind tag Jörn Viggo Lofstad mellett. A ritmusszekció viszont egy újabb felállás régi arcokkal, Morty Black (TNT) és Willy Bendiksen (Company Of Snakes) személyeiben. A felállás alapján, azt hiszem, nem panaszkodhatunk a rutintalanságra.

Lássuk a The Duke mûvet, ami mindenféleképpen egy nyugodtabb, kimértebb, slágeresebb irányba változott. Már nem hallani akkora zúzdákat, mint amilyen a Bless The Child volt 2001-ben. De akkora Coverdale énektémájú számok sincsenek, mint a House Of Cards vagy a zseniális Worlchanger. Van viszont laza hard rockkal induló We Brought The Angel Down tökéletes kórussal vagy modernebb arculatú nyugodt szerzemény Blacksong, míg a Stormcrow igencsak beindul a zseniális gitárszólóival és feszes középtempójával. Az elsõ igazán figyelemreméltó tétel azonban -és amire felkaptam a fejem- az End Of Time volt. Ez a régi idõket idézõ szám, lassabb, súlyosabb hangvételével és Jorn feledhetetlen témáival a lemez egyik legjobbja. Az ötödik Duke Of Love refrénjét viszont az ember nem veri ki egy ideig a fejébõl. Itt ismételten visszakanyarodnak a lazább, szellõsebb rock alapokhoz némi éllel, de a mester valami akkorát énekel, hogy lendülete szinte magával rántja a nem túlbonyolított nótát. Az After The Dying a lemez másik kimagasló szerzeménye. Lassabb, hangulatos darab, lélekbe ható énektémákkal és érzéki kórusával, szólóival. A korábban említett dög sajnos csak az album végén érkezik a Midnight Madness formájában. Súlyos, kemény alapok, feszesebb tempó. Az utolsó szám pedig a legelsõ Jorn album Starfire számának az újrarögzítése. Lehet, hogy érezték, kéne valami régebbi ötlet leporolva a régi rajongóknak?

Miért nem tízes? Mert nem dobbant nagyot a szívem. Talán én változtam sokat vagy talán Õk lettek idõsebbek, hiszen a zenekar tagjai már nem huszonéves fiatalok, de nekem a jelen munkásságuk túl kiszámítható és nyugodt. Ne értsen senki félre, a színvonal rendkívül magas, de sajnos nem lehet elmenni a Worldchanger mellett. Legyen meg mindenkinek a kedvenc Jorn korszaka, mert viszont azt nem hányhatjuk a szemükre, hogy ismétlik magukat. Talán egy pár év múlva sokkal többet megértek ebbõl az albumból, mint most.


1. We Brought The Angles
2. Blacksong
3. Stormcrow
4. End Of Time
5. Duke Of Love
6. Burning Chains
7. After The Dying
8. Midnight Madness
9. Are You Ready (Thin Lizzy feldolgozás)
10. Starfire