Boston Klinika - Fearplay

Kiadó: Szerzői
Együttes: Boston Klinika
Megjelenés éve: 2006
Ajánlja: Hajas
Pontszám: 8/10
Értékelés: Erős anyag!

Senki se vádolhat azzal, hogy nem érdeklődöm a magyar underground iránt, de ha jól emlékszem, a Boston Klinika neve egész addig csengett ismeretlenül előttem, amíg meg nem kerestek, hogy elküldjék új cuccukat. Két okból is furcsa ez: egyrészt a zenekar már ’89 óta zajong, másrészt távolról sem olyan rossz a korong, hogy indokolt legyen ez a fene nagy ismeretlenség. Erősen az a gyanúm, hogy a tipikus magyar problémával állunk szemben, azaz nem koncertezik eleget a társaság.

Afféle agybeteg HC-ről van szó, amiben a Leukémia a nagy mester, de az egri csapat jóval agresszívebb, sőt helyenként lényegretörőbb. Talán az AMD nevét is megemlíthetném emiatt – pláne, hogy a Bohóc című számban maga Cséb vendégeskedik. Egyébként nemcsak a muzsika nyilvánvalóbb a ’kémiánál, hanem a szövegek is. Iszonyat keményen beszólogatnak mindenkinek: már az első nótában (A Lámpa Piros) jól kiosztják a Megasztárt, a Való Világot, sőt az –egyébként valóban ritka tenyérbemászó- Gáspár családot is. A sorokat olvasgatva egyébként tipikus hardcore mondanivalóval szembesülünk, azaz jól megkapja a magáét a háború, a globalizáció, a politika, a környezetszennyezés és a mainstream média is. Persze, az égvilágon semmi olyat nem hallunk a korongon, amit egy normális, gondolkodó ember ne tudna magától, de nekem azért mégiscsak szimpatikusak a csapat szövegei. A gúnyoros borító és a láthatóan nagy műgonddal összerakott booklet is komoly hozzáállást sejtet. Komolyan mondom, öröm kézbevenni a CD-füzetet. Kedvenc nótám egyébként a Sodrás, amiben marha szemét húzása van a refrénnek – már ha beszélhetünk refrénekről. A lemez hangzása is tisztességes: a Jaya Hari Dasnál készült lemez nyersen, erőteljesen szól, semmi púder!

Bónuszként egyébként némi Fermentatio is felkerült a CD-re. Ez a Boston Klinika két tagjának volt a projectje, de ennek a bandának a gitárosa, Gállen Tamás elhunyt, tehát az ő emléke miatt kerültek fel ezek a felvételek is a CD-re. Megmondom őszintén, a korong ezen része nem nyerte el tetszésemet (ha nem pofátlanság ezt mondani egy olyan csapatról, aminek egyik tagja már nincs köztünk), szóval pontszámom a Boston Klinikának szól, nem a bónuszanyagnak.