Mael Mórdha - Gealtacht Mael Mórdha

	Kiadó:	Grau
	Együttes:	Mael Mórdha
	Megjelenés éve:	2007
	Ajánlja:	downer
	Pontszám:	6/10
	Értékelés:	Több, mint szomszédidegesítő

Mael Mórdha. Az érdekes zenekarnév egy ír csapatot takar. Mivel az ír metal színtérről eddig csak a Primordial és a Cruachan nevével találkoztam (azzal együtt, hogy az ő pályáikat sem követem túl nagy lelkesedéssel), így kíváncsi voltam, hogy miféle muzsikával szolgál e kvintett. A Gealtacht Mael Mórdha a jövőre tízéves banda második teljes nagylemeze, emellett azonban már kiadtak jó néhány EP-t (szám szerint négyet) és a fent említett Primordiallal egy közös kislemezt is. Vagyis feltételezhetően kiforrott zenei világuk van.

Sajnos azonban ez a fajta kelta/doom metal nem taglózott úgy le, mint egy jókora harci pöröly (pedig reménykedtem). Első körben pozitívan álltam az anyaghoz, mert kiderült, hogy az énekes, Roibéard Ó Bogail nem tucathörgésekkel operál, hanem erőteljes, férfias orgánumát használja ki (mint egy középkori bárd), amit jó jelnek vettem.

A lemez ígéretesen indul (Atlas of Sorrow): fokozatosan felhangosodó katonai dobpergéssel és szép furulyaszóval, aztán berobbannak a kimérten dörgő gitárok (Gerry Clince és Anthony Lindsay keze nyomán), majd szépen bele is süllyesztik az embert az ingoványba, ahol igen kevés a kapaszkodó. Az egyik ilyen fogódzó a helyenként felbukkanó kellemes zongorajáték, mely hangszert (ahogy a furulyát is) az énekes Roibéard kezeli, nem is rosszul. Persze a többi hangszeres is jól teljesít, meg a hangzással sincs semmi baj (főleg a dobsound tetszik), úgyhogy felmerül a kérdés, hogy miért nem érdemel több pontot ez a lemez? Hát, mert hiányzik az egészből valami extra, valami érdekes megoldás, amire igazán felkapná az ember a fejét. Mondjuk lehetett volna több hangulatemelő hangszert is használni, nem csak a fent említett kettőt. Akkor máris pozitívabban állnék az anyaghoz.

Talán legközelebb.