V / A - Straight to Hell - A Tribute to Slayer

	Kiadó:	Cleopatra
	Együttes:	V / A
	Megjelenés éve:	1999
	Ajánlja:	Hajas
	Értékelés:	Nincs pontozva

Ha egy zenekar népszerű, akkor tucatszámra jelennek meg az ő szerzeményeiket feldolgozó tribute albumok. A durva zenék közül talán a Slayerre igaz leginkább a fenti megállapítás. A Straight To Hell javarészt black/death bandákat tartalmaz, egy-két kivétellel, de ne szaladjunk ennyire előre. Eme korong még 99-ben látott napvilágot, de az amerikai Deadline istálló valószínűleg a "jobb későn, mint soha" elvre esküszik, amiért eljuttatták hozzánk a lemezt.

A black/death csapatok közül vannak jobb-rosszabb megoldások, de kreativitásról szerintem csak néhányuk hallhatott még. Ha egyáltalán. Szinte az összes banda elhörgi/károgja az eredetit, a zenéhez meg hozzá se mernek nyúlni. Ennek ellenpéldája a South Of Heaven, melyet a számomra eleddig ismeretlen The Electric Hellfire Club vállalt be. Akár egy alkalmi társulást takar ez a zenekarnév, akár egy komplett bandát, nálam az ő feldolgozásuk viszi el a pálmát, mégpedig toronymagasan. A nótát úgy oldották meg, hogy nem ragaszkodtak görcsösen az eredetihez. Egy hihetetlenül beteg és avantgarde verziót kell elképzelni egyedi hangulattal, melyet csak tovább fokoz az időnként feltűnő szavalás, illetve csatakiáltás. Ezt a fajta kreativitást hiányoltam pár sorral feljebb jópár csapatnál. Persze, ha valami eltér az eredetitől, az még nem feltétlenül garancia a minőségre. A legborzalmasabb a Naked Lunch által előadott Blood Red, ami egy buta diszkós tuc-tucozás. Talán régimódi vagyok, de nem fér a fejembe, hogy HOGY LEHET EGY SLAYER NÓTÁT ÍGY MEGGYALÁZNI? Tudom, hogy egyes "metal" újságok pár éve még istenítették a Prodigyt, de hála istennek már leszerepeltek ezek a gombnyomogató, playbackező, dobgépes "zenekarok", így végre a "szaklapok" újra a metallal foglalkoznak. Szóval, még a divat se lehet magyarázat erre az okádékra. A Gigantor-féle Behind The Crooked Cross is egy érdekes verzió. A srácok kicsit glamesre vették a figurát, ami nézőpont kérdése, hogy kinek tetszik és kinek nem, de egy Slayer Tribute albumra nem hiszem, hogy ilyen dolgok kellenek. A Hypocrisy által eljátszott Black Magic elég combos, és ha nem is voltak olyan eredetiek, mint a The Electric Hellfire Club, legalább zúzni tudnak.

Már csak azt nem értem, hogy ez a 13 banda miért csak régi dalokkal próbálkozott? A Seasons albumot csak a borzadály Blood Red képviseli, míg utódjai teljesen száműzve vannak. Viszont a borító jól néz ki, így ez egy vegyes érzelmeket kiváltó anyag.