|
Nova Art - Follow Yourself
Az orosz Nova Art második lemezét volt szerencsém több ízben alaposan meghallgatni, és őszintén mondhatom, majdnem minden alkalmat megbántam. Utólag visszagondolva sajnálatos módon nem tudnék túl sok momentumot felidézni, amelytől örömkönnyeket hullajtottam volna. Ha azt mondanám a Follow Yourselfre (már a címe is veszélyes), hogy lerágott csont, akkor talán még túloznék is e kiemelkedő munka javára. Dögunalom.
A fentebb leírtak súlyos vádként hangozhatnának el bármilyen zenei produktum méltatása okán, ám ha egy magát progresszívnak valló társaság kezéből ilyen végeredményt várhat a mélyen tisztelt, akkor ott komoly, nagyon komoly gondok vannak. Ugyanis ezen az albumon egyetlen tag nem képes semmi kiemelkedőt alkotni: az elsőtől az utolsó percéig hemperegnek a semmittevés és unalom posványában, dagonyáznak a középszerűség mocsarában, és egyetlen tényleg ütős témát nem képesek eljátszani.
Ezt alá is támasztja a tény, miszerint az első két szám rögvest teljesen jellegtelen felütése az anyagnak (leszámítva az első, Don’t Follow The Crowd című tétel első riffjét, ami egy zsenge Evergrey utánérzés), és csak a harmadik nótában történnek értékelhető megnyilatkozások. Itt még a refrénnek is van húzása, nem tízpontos, de értékelhető, bár egyetlen jól eltalált refrén egy albumon szívfájdítóan kevés. Egy-egy dalban felismerhetőek még a Nevermore nem létező gyenge pillanataira való utalások is, ám erről kár is tán szót ejteni, mert ez a korong kevés, mi több: teljesen fölösleges. Az utolsó előtti, My Essence című dalban felfedeztem egy egészen finom részletet, amely szinte a Machine Head erőteljesebb groove-jait idézte fel bennem, ám sajnálatos módon az is rövid ideig tart, és nem is bonyolították túl, így hiába próbálok kapaszkodókat keresni, egyszerűen nem találok.
Annyira bántóan szürke az anyag, hogy még az elfogadhatatlanul tragikus minősítésnél is rosszabbnak kell, hogy tituláljam. Mert hiába tud minden tag zenélni, hiába jó a hangzás, ha egyszerűen képtelenek összehozni akár egyetlen értelmes dalt is, és ennek az az eredménye, hogy az alapvetően közepes teljesítmény elviselhetetlenné válik, hiszen a semmitmondóan gyengénél a tolerálhatatlanul botrányos is jobb. Az legalább kivált az emberből érzéseket, de ez a lemez még arra sem volt képes. Nem ajánlom senkinek, a három pont meg tényleg pedig azért három, mert hallani, hogy nem tehetségtelenek az urak. Csak nem tudnak komponálni, ez minden.
|
