|
Lord Agheros - Of Beauty And Sadness
Már hetek óta a megfelelő pillanatra várok, és úgy tűnik, ma elérkezett a rettegett perc. Legalább 9 órája megállás nélkül szakad az eső, és ennek a borzalmas nyári időjárásnak csak egyetlen aláfestő zenéje lehet: az olasz Lord Agheros 2010-es CD-je. A borítóból és a körítésből ítélve elsőre egy black/doom anyagra számítottam, viszont a valóság mást hozott. A metal részeket nagyítóval kell keresni ezen a hanghordozón, és amikor felbukkan valami „fémes”, az ember azt kívánja, hogy bár ne is lenne ott. A stílus inkább egyfajta gothic és ambient egyvelegként határozható meg, alig észrevehető black metal hatással.
Az egyszemélyes projectnek ez már a harmadik kiadványa, és nagyon érződik rajta, hogy csupán egy ember végezte az egész munkát. Lehet, hogy „őlordságának”, azaz Evangelou Gerassimosnak túl nagy falat egy egész lemez összeeszkábálása, mivel elég feledhető a végeredmény. Nagyon ingatag benyomást kelt az egész produkció. A metalos részek unalmasak és felejthetőek (néhol vérszegény károgós vokál is rontja az összképet), a sampleres, elektronikus momentumok pedig egyszerűen „olcsóak”. Hogy mit értek ez alatt? A billentyűs részek polifónikus csengőhangoknak se mennének el, a dobgép hangzása pedig egyszerűen ósdi. A szürke zenefolyamot viszont itt-ott felrázza az olasz úriember „érdekes” effektekkel és zajokkal. Hallhatjuk az esőcseppek kopogását az ablakon, egy szerelmespár szakításának utolsó mondatait és (legnagyobb meglepetésemre) gyerekzsivajt. Ha még nem lenne elég a furcsa és oda nem illő hangokból, akkor az Old Throne című szerzemény egy igazi meglepetéssel szolgál az óvatlan zenekedvelő számára: a szám közepén ugyanis mosolyognivaló törzsi ének hallható, egyenesen a sejtelmes Afrikából. Ez talán tisztelgés lenne az idei foci világbajnokság előtt?
Viszont, hogy ne csak rosszat mondjak erről a lemezről, a fent említett tételt egy egészen kellemes dalocska követi. A Dopo La Notte szerintem a korong leghallgathatóbb, sőt ki is merem mondani, hogy jó száma. Hangulatos zongora intro után következik egy remek kis akusztikus gitárbetét, majd felteszi a pontot az „i”-re a női vokál. Viszont egy fecske nem csinál nyarat, az Of Beauty And Sadness óhatatlanul a Feledés mélységeibe fog veszni. Hallottam már ennél sokkal rosszabb ambient/goth agymenéseket is, ezért nem adok négyesnél rosszabb pontszámot. Ipari szinten szomorkodó tinédzserek talán meg is találják a mű szépségeit, amelyek előttem (többszöri hallgatás után is) rejtve maradtak.
|
