Dew-Scented - Invocation

	Kiadó:	Metal Blade
	Terjesztő:	HMP
	Együttes:	Dew-Scented
	Megjelenés éve:	2010
	Ajánlja:	Hajas
	Pontszám:	7/10
	Értékelés:	Átlag feletti teljesítmény

Vess meg érte, de valahogy sose voltam Dew-Scented fanatikus. Rajongó legyen a talpán, aki követni tudja, kik játszanak épp a csapatban Leffe mester mellett, de a fő gondom nem is ez, mert például a Crowbar se túl zenekarszerű, mégis jók a lemezeik és bulijaik. Az én problémám inkább az, hogy a dajcs thrasherek úgy zenélnek, ahogy arra sajnos számítani is lehet származásuk alapján.

A megszólalás és a hangszerkezelés persze hibátlan, és egy kis durvaságért sem kell a szomszédba mennie a társaságnak; máskülönben meg amilyen gyorsan száguldanak sorban a dalok, olyan tempóban hagynak is faképnél. Egyértelműen átlag fölötti minőségű és megbízhatóan brutkó thrash metalt kap, aki megveszi az Invocationt, de én szeretek utólag is emlékezni arra, hogy mit hallgattam az elmúlt 46 percben (vagy még két dallal több, ha a limitált kiadást gyűjtöd be). Kábé mintha felszállnál egy japán vonatra, ami hihetetlenül gyors, meg minőségi, de a túlzásba vitt tempótól már azt se tudod, épp házat láttál egy pillanatra, vagy csak egy nagyobbfajta tehén volt az a fehér folt. Hol van itt az Exodus, az utolsó Kreator, a Bonded By Blood, vagy a régi Slayer dalírói képessége? Nos, sehol.

Aki hozzám hasonlóan gerjed az extrém zenékre, az imádja az olyan disznóságokat, mint a dübörgő kétlábdobok, az eszetlen üvöltözés (ebben nem is engedi Leffe csalódni a hallgatót, igaz rohadt egyoldalúan csinálja ezt), vagy a vég nélküli riffelés. Aki viszont nemcsak headbangelni akar egy album hallgatása közben, hanem híve az odafigyelős zenehallgatásnak is, az súlyos dalszerzői hiányosságokat vélhet felfedezni majdhogynem a teljes Dew-Scented életmű alatt.

Még a tizedikként felcsendülő A Critical Mass a leginkább említésre méltó, mert jó benne az a melódia, de Leffe persze tesz róla, hogy ne élvezhessük túlzottan, mert persze itt is ugyanolyan monoton, ötlettelen és kiszámítható a bömbölése, mint a másik tíz dalban. Mondjuk a Global Hysteria is a jobban sikerült pillanatok közé tartozik középtempós groove-jaival és helyenként Pantera-ízű riffjeivel.

Az Invocation egy nagyon jófajta tockos, de ötletességet, eredetiséget, vagy ügyes dalszerzést a büdös életben nem fogsz kapni a Dew-Scentedtől.