Kingdom Of Sorrow - Behind The Blackest Tears

	Kiadó:	Relapse
	Terjesztő:	HMP
	Együttes:	Kingdom Of Sorrow
	Megjelenés éve:	2010
	Ajánlja:	Hajas
	Pontszám:	7/10
	Értékelés:	Átlag feletti teljesítmény

Az új Kingdom Of Sorrow album példásan bizonyítja, hogy a zenész is ember. Még akár Jamey Jasta is, holott a fickó iránti rajongásom - mind emberként, mind zenészként - évek óta töretlen. Már az első KOS lemez sem ért fel a Crowbarhoz vagy a Hatebreedhez, de azért kellemes kis hallgatmány volt. A második anyag viszont még a debüt szintjét sem ugorja meg, még ha gyengének azért nem is nevezném.

Azért emeltem ki személy szerint Jamey-t, mert az előző lemezhez képest már valóban duóról beszélünk, de úgy, hogy majdnem minden számot barátunk írt; Kirk kapitány úgy látszik már nagyon rajta van a Crowbar témán, vagy egyszerűen csak megelőzte őt Jasta mester.

Szinte minden dal tök ugyanolyan, kábé zéró karakterrel. Igazán említésre méltó tételt négyet, vagyis a lemez egyharmadát tudnám megnevezni. Rohadt combosan indul a CD: az Enlightened To Extinction és az ezt követő God's Law In The Devil's Land pont olyanok, amilyennek egy teljes (!) Kingdom Of Sorrow lemeznek kéne lennie, azaz lassan, enyhén sludge-osan előadott súlyos, komor nóta óriások, felejthetetlen énekdallamokkal. A címadó szám is tisztességes - főképp a refrénje miatt -, de a hatodikként felcsendülő, szinte már-már lírai - persze csakis a csapat módján - From Heroes To Dust-tal szemben is méltánytalanság lenne, ha nem emelném ki külön. Ha viszont azt állítod, hogy bármely másik számra is emlékszel a korong lejárta után, akkor jobban hazudsz, mint bármelyik politikusunk.

A szövegvilág viszont garantáltan komoly: ezt erősíti az is, hogy - korábban a Hatebreednél láttam ilyet - minden dalhoz mellékelve van a bookletben pár mondatnyi magyarázat az adott szerzemény mondanivalójáról. Itt jegyezném meg, hogy látvány szempontjából is mutatós ez a kihajtogathatós, digipak kiállítás, és a bookletben található harcosok se olyan gányok, mint egy huszadrangú true metal viccbandánál.

Jamey és Kirk nem adnak ki szemetet, ez teljesen nyilvánvaló, de az ő szintjükön (!) ez most egy kevésbé jól sikerült próbálkozás. Ha viszont felkértek volna a Kingdom Of Sorrow zenei rendezőjének, akkor a két album terméséből összehoztam volna egy agyszaggató, tízpontos anyagot, a többi dal meg kuka. Nem baj, egy okkal több, hogy jobban várjuk a Crowbar, a Down és a Hatebreed következő lemezeit.