|
Triptykon - Shatter (EP)
Ugyan nem vagyok az EP-k híve, de mivel a Triptykon már a debütlemezével is állati kóser volt nálam, így megadtam az esélyt ennek a félórásnál is rövidebb kislemeznek.
Ott kezdeném, hogy ezt a bandát sokkal többre tartom, mint a Celtic Frostot, ami 2010-es füllel hallgatva már elég vicces helyenként. Itt viszont adott a profi megszólalás, az ehhez méltó hangszerkezelés, és persze a leírhatatlanul komor zenei világ. Ha mondjuk egy totál befordult Krux, vagy Paradise Lost hallgatása közben úgy érzed, az akasztásodra kísérnek az őrök, akkor a Triptykon esetében már a sámlit is érzed billegni a lábad alatt. Komolyan mondom, hogy talán a legbefordultabb, legdepressziósabb zene, amit életemben hallottam, pedig nem tegnap lettem a súlyos muzsikák rajongója. Nyilván ízlés és gyomor kérdése, hogy ki mit tud befogadni, vagy mit nem, de egyrészt nekem bejön az ilyesmi, másrészt az egész olyan rohadtul ötletes, és igényes, hogy képtelenség szó nélkül elmenni mellette.
Amúgy az öt dalból az első három rendes, stúdiós, új dal, míg két Celtic Frost klasszikus (Circle Of The Tyrants és Dethroned Emperor), egy áprilisi Triptykon koncerten előadott feldolgozása is bekerült a kalapba. Ha ez még mindig nem elég kultikus, akkor elmondanám, hogy utóbbi dalban maga Nocturno Culto vendégeskedik. Számomra mondjuk nem az élő felvételek jelentik az anyag vonzerejét, hanem az új számok, kiváltképp a hátborzongató női énekkel is dúsított címadó, aminek hallatán kábé se szem, se penge nem marad szárazon...
Nem az a kimondott bulis glam rock zene, de aki szereti a betegesen pesszimista, de eredeti és minőségi muzsikákat, annak kötelező ez az anyag; a cikk elején említett, debüt korong meg pláne.
|
