Enslaved - Axioma Ethica Odini

	Kiadó:	Indie
	Terjesztő:	Musicworld 2000
	Együttes:	Enslaved
	Megjelenés éve:	2010
	Ajánlja:	dzsi
	Pontszám:	9/10
	Értékelés:	Stílusában kiemelkedő

A norvég Enslaved lassan két évtizede megkerülhetetlen fegyvertény a metal világában. Ezzel úgy nagyjából felesleges is vitába szállni, melynek miértjét hosszan lehetne taglalni; rövidre fogva azonban csak annyit jegyeznék meg, hogy lemezeik időről-időre a minőség és az egységesen magas zenei színvonal egyfajta zálogaként szolgálnak. Mondom ezt úgy, hogy én magam – néhány ritka kivételtől eltekintve – finoman fogalmazva sem rajongok a black metal műfajért, sőt: az ócskán megszólaló, pontatlanul eljátszott, hétvégi hobby-gonosz, szögszerkós pandák által prezentált trve csörömpölést élből körberöhögöm. (Fohászkodom is bőszen, hogy emiatt senki ne gyújtsa rám véletlenül a házat…). No de, mint említettem, e csapat mindennek éles ellentéte, amelyet idei, Axioma Ethica Odini című, sorban már a tizenegyedik nagylemezük is töretlenül példáz.

Az ezredforduló tájékától – amikor is a banda zenéjébe mindinkább elkezdtek beszivárogni a progresszív és egyéb műfaji megoldások –, nem készítettek két, teljesen azonos hangulatú korongot, s nincs ez másként az új album esetében sem, ugyanis egészen eltérő muzikális koncepció érvényesül, mint ami a 2008-as Vertebrae-t jellemezte. Amíg ott leginkább a ’70-es évek lomhább, pszichedelikus rock merengései kaptak mérvadó hangsúlyt, ezúttal olyan vehemens lendülettel bír az anyag, amelyet ilyen arányban talán a 2004-es Isa óta nem hallhattunk a zenekartól.

A fagyosabb aura ismételt felerősödése persze valamelyest az önmaguktól való újrahasznosítást és néhány megszokottabb black metal panel beiktatását is magával vonzza, azonban egyrészt ez szinte kikerülhetetlen ennyi lemez után, másrészt számomra abszolút szórakoztatóan hat, hisz durva kliséáradatról szó sincs. A szerzemények továbbra is igencsak epikusnak mondhatóak; a lemez majd’ felében a dalok hossza túllépi a hét percet is, és a fennmaradó játékidőben is csak egyetlen esetben mennek hat perc alá. Ettől azonban korántsem fulladnak unalomba a nóták, mivel remekül strukturáltak, illetve a kulcsfontosságú pillanatokban rendre előkerül egy-egy magával ragadó melódia – de ezt már megszokhattuk a zenekartól.

Herbrand Larsen billentyűs talán minden eddiginél központibb szerepet kap a dallamos vokálok terén, illetve jobban, karakteresebben is használja hangját, mint a korábbiakban. Nem egy esetben épülnek kimondottan rá fontos szekciók, amit az is csak tovább fokoz, hogy több nóta is kifejezetten refrén centrikusnak nevezhető. Hangszeres játéka viszont változatlanul visszafogott, de módfelett ízléses. Grutle Kjellson rideg károgása továbbra is hatásosan ellenpontozza Őt (a tucatorgánum ellenére is), emellett félelmetesen jól képes összesimulni a két különböző véglet. Ivar Bjornson és Ice Dale pedig – mondanom sem kell – briliáns összjátékot produkál, legyen szó akár maszatos, sodró riffekről, bontott harmóniákról vagy szólókról.

Ha kedvenceket kell választani, akkor én mindenképp a nyitó, elsöprő lendületű, és zseniális refrénnel bíró Ethica Odini, a málházós, kimondottan doom beütésű Giants és a lemez egyértelmű zenei csúcspontját jelentő, éteri szépségű, epikus Lightening mellett teszem le a voksom, de az előző korong progresszív rock-os oldalát megidéző, mélabús Night Sight és a hátborzongatóbb Waruun is kiváló dalok.

A Jens Bogren (keverés) és Chris Sansom (mastering) által kreált hangzás telt, dinamikus és kristálytiszta, valósággal körül öleli a hallgatót, amellyel szerintem simán sikerült túlszárnyalni az eddigi anyagok soundját, de ez nyilván ízlés kérdése. A szövegekhez ez idáig sajnos nem jutottam hozzá, illetve a Verbetrae színvilágát idéző bookletbe sem sikerült belenézni, de biztos vagyok benne, hogy ilyen téren is minőségi munkát végeztek, illetve, hamarosan ez is pótlásra kerül.

Az Enslaved tehát sokadszorra is egy igazán különleges lemezt alkotott, amelyet a banda hívei elégedetten helyezhetnek el a polcon a korábbi alkotások mellé; sőt: minden nyitottabb zenerajongónak csak javasolni tudom, hogy hallgassa meg az Axioma Ethica Odini-t. Amellett ugyan nem tudnék egyértelműen állást foglalni, hogy jobb lett-e ez a korong, mint akár 2008-as (mivel eleve más irányba mozdultak most el), az mindenesetre tény, hogy bőven az idei év legkiemelkedőbb lemezei között említhető.