Periphery - Periphery

	Kiadó:	Roadrunner
	Terjesztő:	Mton
	Együttes:	Periphery
	Megjelenés éve:	2010
	Ajánlja:	Bandai
	Pontszám:	9/10
	Értékelés:	Stílusában kiemelkedő

A kompromisszummentes progresszív metal muzsika is olyan, mint az asszony: jó amit csinál, csak néha sok. Na meg egy idő után rá is lehet unni. Bevallom férfiasan, a Mastodon műve, a Crack The Skye óta minden hasonló zenére csak fanyalogtam, mert ez egyfajta etalonként szolgált elég sokáig. Aztán jött a maryland-i hatosfogat, a Periphery debütlemeze, ami valami egészen érett hozzáállásról tanúskodik már első hallgatásra is, bíztató eredményekkel kutakodva új megoldások után a progresszív műfaj perifériáján. Azt nem tudom, hogy erről a fordulatról kapták-e a nevüket, de ha nem, annál jobb, így mi ajándékozunk nekik bonus mögöttes jelentéstartalmakat ezért a nagyszerű anyagért, hisz megérdemlik.

A bemutatkozást nem kapkodták el, a zenekar 2005-ben alakult. Ennek ellenére a Periphery első lemezének alapötletei egy ideje már keringtek a neten Misha Mansoor gitárosnak köszönhetően, aki házistúdiós felvételeivel már korábban hírnevet szerzett saját magának, később pedig Bulb elnevezésű egyszemélyes projectjének. Misha ötleteit és dalait később a zenekar is felhasználta. A késedelem másik oka, hogy úgy váltogatták az énekeseket, mint hasmenéses az alsógatyát, és csak a debüt megjelenése előtt három hónappal jelentették be, hogy Spencer Sotelo lett a becses nyertes.

Ha még megvan a felütésben említett definícióm a progresszív muzsika rákfenéjéről, és ha már ilyen jól alátámasztottam, akkor most rögtön rá is cáfolnék: amit a Periphery csinál, az jó, és még csak nem is sok. A lemez előnyére válik, hogy a kísérletezős kedv nem megy a zeneiség rovására, adott periódus zúzda után tisztességesen támadnak be a srácok (nagyszerűen megírt) szólókkal, modulációkkal operáló vokálokkal, vagy csak egyszerű, dallamosan fogós témákkal. Nincs üresjárat, megvan a szerkezetek miértje és mertje, és az időzítések is el vannak találva. Szerteágazó változatosság biztosítja a progresszív élményt - bármikor hallhatunk valami újat -, mégsem terheli túl ez a hallgatót. Az arányok megtartásának kulcsa az, hogy a megfelelő mennyiségű klasszikus megoldás alkalmazása felüdülést nyújt a tördelések között, a komplexitásra nagy figyelmet helyeznek, de ha úgy kívánja a dal, nem átallnak elereszteni egy megjegyezhetőbb refrént, vagy egy hagyományos gitárszólót. Ez a megközelítés a sokszínűséggel vállvetve elég komoly fegyverténynek bizonyul a műfajban. Ha messzebbről futunk neki, nagyobbat ugrunk, ezt a logikát én is támogatom.

A hangzás is nagyszerű kiegészítője a zenei elképzeléseknek, az elsőre Meshuggah-szerű rombolásnak tűnő, azonban igazából nagyon is ésszel kevert sound hallgatásról-hallgatásra árnyaltabbnak tetszik, és ez az, ami igazából egésszé teszi az anyagot. Amikor a hangszeresek olyan vizekre eveznek, ahonnan már szinte nincs is visszaút, a döngölés-tördelés ismét összerántja a dalt, hogy aztán újra el lehessen kalandozni jó messzire. Így a dallamvilág és a lemez megszólalása tökéletes szimbiózisban felel a minőségért, és így nekünk, hallgatóknak már csak annyi a dolgunk, hogy nagyokat ámuljunk a Periphery-n, és az egyéni villantásokon, majd válasszunk kedvenc számot a lemezről. A zenekar nagy gonddal járt el e kérdéskörben is, mivel maguk a dalok is egyenként külön karakterrel bírnak, és kis odafigyeléssel már elsőre is felfedezhető a hangulati differencia trackről-trackre. Ráadásul az olyan sláger őrültekre is gondoltak, mint én, így az olyan nóták, mint az Icarus Lives!, a Letter Experiment, vagy a Zyglrox egy-két hallgatás után bekerültek a kedvencek közé.

Az anyag hátrányaként ugyanaz hozható fel, mint ami az előnye, ez pedig abból adódik, hogy a megvalósítás szerethetősége kizárólag ízlés kérdése. Rá lehet fogni, hogy mesterkélt, esetleg művi, de ezeket a kritikus véleményeket én inkább behelyettesíteném az „innovatív” és a „műgonddal elkészített” jelzőkkel, nézőpont kérdése. Nem egy zsigeri élmény, az biztos, de a műfajból ma a Periphery csúszik a legkönnyebben és a legjobban.