Neurosis - Times Of Grace

Kiadó: Relapse
Terjesztő: HMP
Együttes: Neurosis
Megjelenés éve: 1999
Ajánlja: Hajas
Értékelés: Alapmű

Sok csapat hangoztatja magáról, hogy "Minket élőben kell látni annak, aki igazán meg akarja érteni a zenénket". Ennek ellenére, én csupán egyetlen zenekart ismerek, amire maradéktalanul illik a fenti megállapítás. Ezt a társulatot Neurosisnak hívják. Az általam látott egyetlen fellépésük életem egyik legnagyobb koncertélménye volt, ami persze korántsem jelenti azt, hogy tökéletesen jól éreztem volna magam.

Erről oroszlánrészt Pete Inc. vetítős tehetett, aki ugyanúgy a banda tagja, mint a zenészek. A fellépésen a torz, agresszív zenéhez olyan képeket társított, mint a megerőszakolt nő, a leégett hajú indián, vagy a háború elviselhetetlen látványa. Tudom, hogy klisének tűnő kijelentés, de azóta más füllel hallgatom az albumaikat. A szóbanforgó Times Of Grace számomra a 99'-es év legkiemelkedőbb albuma volt. Az intróként szolgáló és finom effekteket tartalmazó Suspended In Light-tól kezdetét veszi a több, mint egy órás kíméletlen, de dallamokat is tartalmazó őrület. A koncertet is nyitó The Doorway egyszerűen térdre kényszeríti a hallgatót rút, durva mivoltával. A gyakran kakofóniába torkolló nótákat nem ritkán egyszerre hörgi, üvölti Dave Edwardson bőgős, valamint Steve Von Till és Scott Kelly gitárosok. Míg élek, nem felejtem el azt a koncertet, eme dalokat hallgatva, ebben teljesen biztos vagyok. A monoton, többször is ismétlődő témákat fantasztikusan feldobják az olyan elszórtan található hangszerek, mint a brácsa, a hegedű, a tuba, a cselló, a skótduda, a kürt vagy épp a harsona. És ekkor még meg sem említettem az időnként felbukkanó törzsi dobolásokat. Az anyag annyira zaklatott, nyugtalanító hangvételű, hogy csak nagyon kevesen tudják teljes mértékben feldolgozni. Ha egyáltalán. Mégis, néha valami furcsa ünnepélyesség üti fel a fejét. Mint amikor egy temetésen küszködsz a könnyeiddel vagy amikor ünnepélyesen elbúcsúzol mindentől, beleértve az életedet is... A "hangulat" természetesen még a dallamosabb részeknél is ugyanolyan, mint a súlyosabb momentumoknál.

A korong ugyanúgy nevezhető egységesnek éppúgy, mint szélsőségesen eklektikusnak. De említhetném a szépség-csúfság vagy a keménység-dallamosság ellentéteket is. A Neurosis nemcsak egy zenekar, hanem egy küldetés is egyben. Egy üzenet, amit csak maroknyian képesek felfogni ebben az ízléstelen, dekadens világban. Sajnos...