Queensrÿche - Dedicated To Chaos

	Kiadó:	Roadrunner
	Terjesztő:	Mton
	Együttes:	Queensrÿche
	Megjelenés éve:	2011
	Ajánlja:	Angol
	Pontszám:	3/10
	Értékelés:	A hangszereket már be tudják hangolni

A Queensrӱche nevet mindig is egy furcsa, misztikus aura lengte körül. Karrierjük legfőbb mottója már a kezdetektől fogva a „változás” volt. Soha nem adtak ki két ugyanolyan lemezt, azonban folyton a minőség jegyében alkottak… egy darabig. Geoff Tate és lelkes brigádja fennállásuk első évtizedében valóságos diadalmenetet tudtak magukénak. Az olyan alkotások, mint az Operation: Mindcrime és az Empire megkerülhetetlen klasszikusai a heavy metal kánonnak. Előbbi csoda mellesleg a személyes „top öt”-öm örökös dobogósa. A „fejlődés” azonban egy igen csalóka kifejezés. A Promised Land megjelenése óta Seattle hősei valahogy nem találják a helyüket a kemény zenék világában. Fejükbe vették, hogy meghódítják a prog/art rock színteret, de valahogy csak nem sikerül nekik megalkotni egy újabb egetrengető alapművet. A zenekar egyik motorja, a hihetetlenül tehetséges Chris DeGarmo jobbnak is látta elhagyni a süllyedő hajót, és azóta semmi sem a régi a „birodalomban”. 2011-ben dicsőséges visszatérés helyett egy csúfos bukást könyvelhet el magának a brancs, ezt a förmedvényt pedig Dedicated To Chaosra keresztelték.

Eleve öngóllal indult a meccs, mivel az Empire közvetlen folytatásaként harangozták be a friss hanghordozót, amely egy igencsak bátor, de felelőtlen kijelentésnek bizonyult. Az 1990-es klasszikus, csordultig tele volt mega slágerekkel és felejthetetlen nótákkal, nem hiába lett többszörös platinalemez. A Dedicated To Chaos viszont olyan, mintha a ’rӱche titkolt torzszülött kölyke lenne, akit eddig a padláson rejtegettek. Szintén hiába várunk egy újabb Mindcrimeot (a második részt is bűn volt a világra szabadítani), itt bizony hosszú, monoton, fantáziátlan percek állnak lesben, hogy orvul halálra untassák a hallgatóságot. A név kötelez… az elvárások örökre magasak maradnak, ha a Queensrӱche-ról van szó, de ez az anyag egyszerűen méltatlan a zenekar örökségéhez. Hogy miért tartom ilyen visszataszítónak ezt az „alkotást”? Nos, ha lagymatag U2 és grunge anyagot akarnék hallgatni megtoldva jazzes és funkos szaxofonos művészkedéssel akkor… helyből főbe lőném magamat. Itt viszont sajnos ilyen tételekkel szembesülünk.

Itt vannak ezek a hétpróbás, tehetséges zenészek és a heavy metal univerzum egyik legjobb dalos pacsirtája, aki egy percen belül meg tudja érinteni a lelked legmélyebb pontjait, szívszorító melódiáival révületbe ejteni, és dobhártya repesztő sikolyaival ripityára robbantani a szürkeállományodat. Geoff, mi ütött beléd? Ilyen sótlan, íztelen, ötlettelen énektémákkal egyszerűen nem lehet ’rӱche lemezt kiadni, de még egy szólóanyagot sem! A legrettenetesebb az egészben mégis az, hogy bárhogy is erőltetem az agyamat, egyetlen számcímet sem tudok felidézni. Nincs mit ezen szépíteni, ez egy dögunalmas, teljességgel felejthető kiadvány. Az lenne a legjobb a rajongók és a zenekar számára is, ha egyszerűen úgy tennén(e)k, mintha ez a borzalom meg sem született volna.

Egyedüli pozitívumként csak a dadaista fotókollázsokra emlékeztető borítót tudnám megemlíteni, azonban csupán emiatt kár volna a pénztárcánkért nyúlni. A kiadó helyében a CD-re még rácsaptam volna egy címként, amelyen ez állna: „Vigyázat! Önelégült, művészkedő vén trotty ’n’ roll. Nyomokban Queensrӱche-ot tartalmazhat”. A Birodalom összeomlott, a Királynőt letaszították a trónjáról. „Revolution calling. Gotta make a change”…


A Queensrӱche MySpace oldala itt található.