Meshuggah - Koloss

Kiadó: Nuclear Blast
Terjesztő: Mton
Együttes: Meshuggah
Megjelenés éve: 2012
Ajánlja: Tabiii
Pontszám: 10/10
Értékelés: Vigyázat! Robbanásveszély!

Már csak azért is óriási várakozás előzte meg az új Meshuggah album megjelenését, mert sokan voltak rá kíváncsiak, miként állják meg helyüket a legendás svéd úriemberek a djent jelenlegi sztárjaival szemben. Személy szerint nem sok értelmét láttam hasonló latolgatásoknak. Egyrészről, már tettek le annyit az asztalra, hogy biztosak legyünk benne: soha az életben nem fognak rossz lemezt kiadni a kezeik közül. Másrészt, zenéjük – a matekos „alaptéma” ellenére – elég más mederben hömpölyög, mint mondjuk a Periphery, a Vildhjarta, vagy a TesseracT muzsikája. Ez utóbbi feltételezést a Koloss pedig tökéletesen meg is erősíti, mert ha nem is nagy mértékben, de sikerült friss vért pumpálniuk poliritmikával mérgezett, groove-os progresszív metaljukba.

Nem véletlenül nyújtottam ilyen hosszúra stílusuk definiálását, mert jelen pillanatban nem merném egyértelműen rájuk sütni a nevükkel egybefonódott matek metal kifejezést. 2012-es albumukon továbbgondolták az általuk életre keltett zenei forradalmat, amelyben az őrült módon tördelt ritmusok már nem annyira keltenek megrökönyödést, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Az új lemez talán még a legutóbbi obZennél is „egyszerűbb” muzsikát mutat be, amely a banda eddigi „legfogósabb” kiadványa is egyben, már ha egyáltalán lehet hasonló dolgokról beszélni az ő esetükben. Annak ellenére, hogy most nem sikerült összehozni olyan volumenű slágereket, mint a Bleed, vagy a Rational Gaze, mégis több szerzemény volt képes már elsőre is a fejembe ragadni. Ilyen például a Behind The Sun, amely gyakorlatilag egy Meshuggah felfogásban elnyomott doom metal szám. Eszméletlen hangulatokkal bombáz meg mindig, miközben hipnotikus hömpölygésével teljesen a hatása alá tud vonni. Egyből utána pedig akkora bombát robbantanak a The Hurt That Finds You First-tel, hogy olyat régóta nem hallhattak a banda szerelmesei. Ha a Rare Trax-es War-t nem számítjuk, akkor a csapat a Condradictions Collapse óta nem írt ilyen harapós és gyors számot. A clipes Break Those Bones Whose Sinews Gave It Motion elsőként szivárgott ki a korongról, és gyorsan meg is osztotta a jónépet, de én már akkor is kajánul mosolyogtam, mert szerintem egy félelmetesen eltalált dalról van szó. Az említett szerzeményeken kívül a Demiurge tudta kiváltani belőlem a legnagyobb örömködést, amely egy másik egyszerűbb löket, tele gatyarepesztő groove-okkal és fékezhetetlen húzással.

Mivel a zenekar kvalitásaiba képtelenség belekötni, ezért gyorsan az album hangzásának kielemzésére ugranék, amely nélkül korántsem lenne ilyen hatásos a Koloss. Minden hangszer sokkal természetesebb megszólalást kapott, melynek köszönhetően nincs olyan érzése az embernek, mintha egy számítógép generálta zajmasszát hallgatna. Sokkal több kraft jön át az egészből, amely kissé ellensúlyozza a korong valóban monotonabb mivoltát. Az elnyújtott témák ennek köszönhetően képesek kifejteni hatásukat, és folyamatosan adagolják az energiákat. További érdekes megoldások is feltűntek itt-ott. Ezúttal több magasabb és élesebb gitártónus is megjelenik néhány számban, amelyek néha Devin Townsend világát idézik fel, a The Demon’s Name Is Surveillance-t pedig hathúros gityóra írták, amely igencsak meglepő húzás az ő részükről.

Biztos vagyok benne, hogy a Meshuggah idei alkotása elég megosztóra sikeredett, még a csapat rajongóinak körében is. Én azok közé tartozom, akiknek nagyon bejöttek az óvatos kísérletezések. Sőt, bátorkodom azt mondani, hogy ha az I EP-t nem számoljuk, akkor a Chaosphere óta nem hallottam ilyen jó „Mesüge” cuccot. Oda vagyok a friss hangzásbeli textúrákért, a fifikás, számok közötti tempóváltásokért és az újdonságként ható organikus megszólalásért. Nagyon örülök, hogy továbbra is a saját útjaikon járnak, és nem engednek semmiféle trendnek. Lehet, hogy elsőre túlzott a maximum pontszám, de minden egyes újrahallgatás során megbizonyosodok róla, hogy ez egy mestermű.


A Meshuggah Myspace oldala itt található.