Job For A Cowboy - Demonocracy

Kiadó: Metal Blade
Terjesztő: HMP
Együttes: Job For A Cowboy
Megjelenés éve: 2012
Ajánlja: Hadean
Pontszám: 8/10
Értékelés: Erős anyag!

Örvendetes tény, hogy immáron a Job For A Cowboy legénységéről is végleg leaggatható a csúfondáros deathcore jelzésű cédula, néhány kivételes pályatársuk mellett. Ahogy tavaly az All Shall Perish aktuális lemezén, úgy idén az Arizona-i ötösfogat produkált kimagaslót a továbbra is röhejesnek ható „halálmag” színtérről. A két kiadvány között komoly differenciák vannak, azonban közös jellemzőjük, hogy általuk alkotóik túlnőttek ezen a silány stíluson.

Míg az ASP a deathcore eszköztárát megtartva, izgalmas újításokkal emelte a nívót, addig a JFAC meghatározó lépéseket tett a melodiákkal nagymértékben flörtölő, amerikai technikás death metal irányába – már előző teljes anyagán is. Ezen örömteli lépés megtételében nagyban segítette a társaságot a 2008-as gitároscsere (Alan Glassman), valamint a 2011-ben történt vérfrissítés egy másik hathúros (Tony Sannicandro) és bőgős (Nick Schendzielos) által. Ennek a felállásnak a Demonocracy az első alkotása, mégis úgy látszik, jól összeszokott brigád munkájáról lehet beszélni. Ez nem meglepő annak fényében, hogy a tavalyi, felvezető Gloom EP is egész jó és összeszedett lett, pedig azt megint csak más névsorral készítette el a csapat.

Eget rengető szenzációról persze nincs szó, de végső soron dicséret illeti az anyagot és a brigádot. A deathcore-ra sosem lehetett muzikális forradalomként tekinteni, hanem inkább mint egy végletekig extrém divalhullámra. Nem jellemző rá a zenei útkeresés, a kihívást jelentő hangszerkezelési megoldások – talán csak a dob esetében van ilyen. ’Cowboy-ék teljesítményére azonban gyaníthatóan még a felülmúlhatatlan, néhai Chuck Schuldiner is elismerően csettintene.

Annyi bizonyos, hogy a srácoknak ezúttal minden korábbinál komolyabb értéket sikerült teremteniük ezzel a koronggal. Úgy tűnik, ma már egyáltalán nem az a cél, hogy megőrjítsék az arra fogékony fiatalokat, és primitív zenei eszközökkel lázító uszításokat közöljenek, szimpla kultúraellenességet tanúsítva. Muzikális elemzés és kritizáló hangnem által izgalmat, feszültségkeltést, érzelmi hatást kíván elérni a kvintett. Egyenletesen magas színvonalú a produkció, nincsenek hullámvölgyek, felesleges betétek, töltelékdalok vagy mellébeszélések. Kiemelhetőnek érzem a The Manipulation Stream és a záró Tarnished Gluttony című tételeket. Öröm hallani, hogy egy olyan közegből, mint a deathcore, kiemelkedett horda ügyel a kidolgozott szólókra, a tördelt ritmusokra, eseményszámba menő epizódokra egy-egy dalon belül. Fröcsög az arcunkba a megszokott társadalomkritika, a politikaellenesség, az apokaliptikus utópia. Jonny Davy acsarkodása mára védjegyszerűvé vált: énektechnikailag értékelhetetlen, ugyanakkor stílusában jó érzékkel, „ízlésesen” gyilkolja hangszálait.

Stílusában kiemelkedő, pontosabban azon túlemelkedő lett a Demonocracy, s ezáltal érdemes arra, hogy ne irányvonal szerint, hanem az extrém metal teljes palettáján való alakítása alapján kerüljön bírálatra. Univerzális szinten nem, de generációs léptékben előremutató kiadvány született. Jó úton jár a Job For A Cowboy afelé, hogy az igényes death metal fiatal zászlóvivői közé avanzsáljon.


A Job For A Cowboy Myspace oldala itt található.