AtomA - Skylight

Kiadó: Napalm
Terjesztő: HMP
Együttes: AtomA
Megjelenés éve: 2012
Ajánlja: Tabiii
Pontszám: 9/10
Értékelés: Stílusában kiemelkedő

A doom metalos Slumber utóbandájaként felfogható svéd AtomA idén új szintre emelte a post rock fogalmát. Igaz, tavaly teljesen belefáradtam az említett stílus követésébe, de mikor egy hónapja véletlenül belefutottam a Skylight borítójába, nem tudtam ellenállni a csábításnak. Milyen jól tettem, hogy engedtem földönkívüli hívásának!

Az északi kvintetthez egy másik „reklámon” keresztül is eljutottam, ugyanis mondhatni, hogy ez az ex-Scar Symmetry dalnok, Christian Älvestam újabb projectje – gitáros, valamint háttérvokalista poszton -, habár most nem ő áll a produkció középpontjában. Ő is egyike azoknak az asztronautáknak, akik egy új világ keresése közben elsodródnak a világűrben. Ez a lemez az ő érzéseiknek és tapasztalataiknak a pontos lenyomata, amelyek epizodikusan kerülnek bemutatásra a tíz szerzeményen keresztül, egészen addig, míg egy ismeretlen bolygóra nem jutnak. A történetük egyfajta remetesztori, melyben saját elhatározásuk alapján búcsút intenek a Földnek egy új, ismeretlen otthon felfedezésének, és saját vágyaik beteljesítésének érdekében.

Ilyen zenei körökben kissé szokatlan ez a földönkívüli téma. Itt viszont a kidolgozottsága és megvalósítása annyira jól sikerült, hogy elsőre képes elvarázsolni a hallgatót. Egy valódi soundtrack monumentalitását súroló kiadványról van szó, amely gyakran eszembe juttatta a Mátrix szériát – az első három számban tényleg kísérteties az általa keltett érzések, és a muzikális megvalósítás miatti hasonlóság -, valamint a sci-fi témájú animék világát. Az említett példákhoz hűen a Skylight ugyanúgy képes emberközeli, mint elvont és hűvös számítógép generálta steril életszimuláció maradni. A már említett első számhármas viszonylag nagy lendülettel indítja be a lemezt, amelyben az AtomA egy törzsi dobokkal és sűrű elektronikával operáló, metal és trance jegyeket felmutató fantasztikus dal. Az őt követő címadó egy feldúlt, sűrű dobokra épített zakatolás, amely intenzitásán sokat lendít a szimfonikus háttér és a Christian védjegyének számító pincemély hörgések. A hármas Hole In The Sky egy valóban velőtrázó élmény, melynek már első hangjain bárki kiakadhat elsőre, ugyanis bevezetőjében saját arcukra formálva eltolják a Rage Against The Machine Wake Up-jának kezdését, amely tudjuk, hogy melyik filmben is szerepelt anno. Ahogy az új emberkolónia folyamatosan távolodik a Földtől, folyamatosan csökken az album intenzitása, s egy éteri szintre emelkedik. A muzsika a tudatos lebegés formulájának mentén mutat be a post rock világának. Ebben rejlik óriási erősségük szerintem. Tudják, hogy mit akarnak, így nem csap át az egész öncélú művészkedésbe. Nem akarnak ok nélkül elvontak és túlbonyolítottak lenni. Lineáris szerkezetekben gondolkodnak a számokon belül is, csak úgy, mint a narráció esetében. A szerzemények mind szerethetőek, érthetőek és énekelhetőek. Képesek megállni a helyüket egymagukban, valamint a koncepció szerves részeiként is.

Nem tagadom, óriási hatással van rám az AtomA debütje, amelyben tényleg nehéz hibákat találni. Kicsit sajnáltam, hogy az energikusabb tételek mind a CD elejére kerültek, így a végére igencsak belassul a tempó, de megértem, mivel ennek a felépítésnek a lemez történetvezetése miatt kellett így alakulnia. Ez nyilvánvalóan nem mindenki zenéje, mert annyira rétegzett az általa prezentált stílusok tárháza, hogy nem tetszhet mindenkinek. Itt mind tetten érhetőek gótikus hangulatok, sűrű elektronikus betétek, post rock bódulat metalos hangzásba ágyazva, valamint némi skandináv dallamvilág - a’la régisulis Katatonia - is. Ennek ellenére a banda által prezentált világ és életérzés bárkit ugyanúgy megtalálhat. Fogalmam sincs, hogy miként képes Svédország ennyi zseniális bandát szülni, de azt sem tudom, hogyan tudok majd összeállítani egy épkézláb toplistát az év végén. Már lassan most össze tudnék hozni egyet az idei legjobbak közül, de ez legyen a legkisebb problémám. Itt az idő, hogy mindenki becsatolja a biztonsági övét, és ellenőrizze a szkafanderét. Good bye, Planet Earth…


Az AtomA Myspace oldala itt található.