|
Ihsahn - Eremita
 |
Kiadó: |
Candlelight |
|
Terjesztő: |
Musicworld 2000 |
|
Együttes: |
Ihsahn |
|
Megjelenés éve: |
2012 |
|
Ajánlja: |
Hajas |
|
Pontszám: |
7/10 |
|
Értékelés: |
Átlag feletti teljesítmény
|
Kíváncsi lennék, egy magunkfajta, totális rétegújságnál, mennyire kéne bemutatnunk a lapunk koncepciójába tökéletesen beleillő muzsikusok közül az egyik legismertebbet, aki egyben a legmeghatározóbbak egyike. Mert ha máshonnan nem, a zseniális Emperorból minden olvasónknak ismernie kéne Ihsahn mestert. Nos, hősünk lassan eljut oda, hogy a szólókarrierje terjedelmesebb lesz, mint anyazenekara, hisz az említett, nagyszerű black metal banda mindössze négy albumot adott ki, amit most behozott szólóban is.
Amúgy afféle tiszta lappal indul most Ihsahn, ugyanis első három albuma – a briliáns debüt, a némiképp talán kevésbé eltalált második korong, valamint a harmatgyenge harmadik lemez – egy trilógia volt. Hozzáteszem, mégsem érzek nagy változást az eddigi Ihsahn CD-khez képest az Eremita hallgatása során.
Most is adott a metalos, de szaxofonos, progresszív, avantgarde kísérletezgetés, de az a mák, hogy most nem olyan öncélú művészieskedés a végeredmény, mint legutóbb. Pontosabban szólva az is előfordul nagy ritkán, de a színvonal hihetetlenül heterogén, ugyanis időnként nagyon-nagyon megvillan Ihsahn dalszerzői zsenije. A másodikként felcsendülő The Paranoid például egy óriási nóta, de a The Eagle And The Snake és a Catharsis is egy-egy erősebb darab. Szimpatikus amúgy az anyagban, hogy hallható az ötletesség, valamint az eredetiségre való törekvés, csakhogy jócskán akadnak gyengébb momentumok is az Eremitán – ezeket lenyestem volna, és akkor egy kimondottan erős lemez jöhetett volna össze! A másik gondom pedig az, hogy több dalnál is érzem, hogy halál unalmas, és csak bizonyos részeknél (ez hol a refrén, hol nem) kezd el sziporkázni Ihsahn mester.
Egy ilyen legendás muzsikus könnyen tud egyéb zseniket felkérni a közreműködésre, így Jeff Loomis és Devin Townsend is vendégeskednek a korongon, de a végeredmény szempontjából talán az összhatás a lényeg, ami ha nem is tökéletes, de mindenképp érdemes a belekóstolásra.
Ihsahn Myspace oldala itt található.
|