|
Sinister - Savage Or Grace
Rövid, tömör, kíméletlen. Ilyenre sikeredett a Sinister legújabb lemeze, de egyébként ezek jellemzők a zenekarra más értelemben is. Sorban hatodik nagylemezük lett a Savage or Grace, amelyet ismét a Nuclear Blast gondozásában jelentettek meg. Ez csak azért érdekes, mert egy album erejéig a Hammerheart-hoz szerződtek, de csalódva bennük, visszatértek oda, ahol már a kezdetektől fogva otthonra találtak. Gitáros csere is zajlott eközben, bár valójában Pascal csak eljátsza a számokat, ugyanis azok komponálását ismét egy őstag, Ron végezte. Talán ezért is van valami ősi íze a lemeznek, mintha kb. 10 évet fiatalodtunk volna.
2001 decemberében volt hozzájuk szerencsém először koncerten és meglepetten láttam, amikor egy hölgyike kapta kezébe a mikrofont, aki férfiakat megszégyenítő mélységgel hörgött bele a mikrofonba. (Gondolom rajtam kívül még sokan voltak ezen a turnén, akik nem követték megfelelő figyelemmel a híreket és hasonló meglepetésként érte őket Rachel személye.) Ugyan a női death metal vokalisták még mindig nincsenek túlsúlyban e műfajban, azt azonban már néhányuk is bebizonyította, hogy méltók a mikrofon mögötti posztra. Ha jól számolom, ő már a csapat negyedik vokalistája.
De térjünk is át a zenére. A Sinisternél már megismert brutál, némi technikás, kompromisszummentes, tiszta death metalt tartalmaz a Savage or grace, ismét. Súlyosak és mindent elsöprő, elpusztító energia feszül a zenéjükben. Nem túl gyorsak, nem törekednek komplexitásra. Hihetetlenül masszívan szólalnak meg a dalaik. Az ilyen albumokat tudom leginkább egy megállíthatatlan úthengerhez hasonlítani, ami csak jön az ember felé, egyetlen rést, egyetlen menekülési lehetőséget sem hagyva zúznak porrá, pontosabban hallójáratainkat és nyakunk izmait. Mert erre még a legszerényebb death metal rajongó is meg-meglóbálja a haját. Viszont az ilyen zenéknek van egy hátránya is, különösebben nem ragadnak meg az ember fejében egy-egy dalok. Mintha egy sötét, 'Vészjósló' masszát hallgatnánk, amire már a zenekar neve is figyelmeztet.
Az ütemváltásokkal megbolondított jól ismert témákból áll össze a lemez nyolc felvétele, melynek legegyszerűbb és mégis mondhatni 'legszebb' példáját a Chapel Desecration-ben mutatják be - legalábbis számomra. De összességében ugyanezt lehet elmondani a lemez többi számáról is, hisz ugyanolyan színvonalon, ugyanabból az anyagból gyúrták őket. Éppígy említhettem volna másik kedvencemet a The Age Of Murder-t is.
Nyers, agresszív, old-school brutál anyag lett, ha röviden akarnám összefoglalni a Savage or Grace-ről kialakult véleményemet -csak úgy, mint előző műveik. Szimfonikus, dramatikus introval indítják a lemezt a Rise Of The Predator formájában, ami után én speciel egy berobbanás szerű kezdetet várnék, iszonyú csindradattával, de ehelyett máris tolják arcomba 'egyszerűnek' tűnő masszívitásukat. Ez pedig így megy tovább a rákövetkező alig 30 percben.
Érdemes néhány szó erejéig a borítót is megemlíteni, ami már az első pillanatban megragadta a figyelmemet. Az albumcímmel párhuzamban álló, két ellentétes szent nagyon jól eltalált választás volt. Ugyan a borítókon sok nem múlik, de mégis sajátosabb hangulatot ad a lemeznek. Van benne valami idegborzoló.
A megalakulásuk óta eltelt 15 évnek a Savage or Grace már a hatodik termése és mondhatni, hogy a zenekaron nem hagytak nyomott az évek, csak hozzáértésük halmozódott fel és ez érezhető is legújabb művükön.
|
