Thyrane - Hypnotic

	Kiadó:	Spinefarm
	Terjesztő:	HMP
	Együttes:	Thyrane
	Megjelenés éve:	2003
	Ajánlja:	Perkele
	Pontszám:	5/10
	Értékelés:	Szürke, de korrekt

Valami megfertőzhette az észak-európai országból származó black metal zenészeket. Mert egyre többen esnek áldozatául az 'elektronika' vírusának, feladva (átlagosabb vagy jobb) black metaljukat. Helyette elektronizálódott, futurisztikus hangzással próbálkoznak, kisebb-nagyobb sikerrel. Mert valljuk be őszintén, kevesek lehetnek ebben a stílusban valóban jók. Többségben tucathangzással és koncepcióval tudnak csak előállni, és noha elhiszem, hogy élvezik, amit csinálnak, se az átlagos, se a szűk ismeretségi körből nem fognak kitörni. Hívhatjuk avatgarde, experimentális törekvésnek ezen próbálkozásaikat, de valójában csak néhányuk tekinthető említésre érdemesnek.

A már említett vírus elérte a finn Thyrane-t is, akik ugyan már korábban bevonták a szintetizátort zenéjükbe, de a valódi éles váltás csak most, legfrissebb albumuknál, a Hypnotic-nál következett be. Valószínűleg sok-sok Rammstein-t és The Kovenant-ot hallgattak az elmúlt időkben, de míg a fentebb említett csapatoknál önállóság, valódi korlátokat lebontó tevékenységről van szó, addig a Thyrane gyenge utánzatnak tűnik. Klisés elektronikus elemekkel pakolták tele a lemezt, a gitártémák már szinte a primitívségig leegyszerűsödtek, Blastmor beszélt-vokáltémájával pedig próbálnak a német nyelv szigorú hangzásának megfelelni, de hiába. Ha finnül szólaltatták volna meg a szövegeiket, sokkal jobb hatást érhettek volna el, mint ezzel a 'szigorított angollal'. (Pedig a szövegeknek néhol nagyobb hangsúlyt adhattak volna más vokálstílussal.)
A középtempós számokba kevés a megfogható, maradandó emléket hagyó dallam, még a szükséges monotonitás is csak néhány számban ér el élvezhető szintet. Minimális az agresszívitás, de éppenséggel a gépiesített, futurisztikus hangulatot sem sikerült érezhetően elkapniuk.

A Firework a néhány jobbik dal közé tartozik. Változatosabb felépítésű, refrénje is könnyen megjegyezhető, ráadásul a kevés említésre méltó dallamtémák közül egy-kettő pont benne található meg. Rögtön utána jön a Glamorama Demystified, amelyben a bevezető intro rész végig ismétlődik a dalban, némi rendszerességet biztosítva neki. De a lemez valódi fénypontja, a keleties dallamokkal kombinált Armaya. Ezt az ötletet kellett volna jobban kidolgozniuk és felhasználni minden számban. Ha így tettek volna, most megőrülnének értük. De sajna másfél percnél alig hosszabb ideig élvezhetjük ezt a valódi érdekességet. Utána pedig csak még nagyobb a hiányérzetünkben támadt űr - noha néhány pillanat erejéig mintha felbukkanna az ötlet az Of Suns And Flames-ben is.

Ötven perces a lemez, és ez nagyon hosszú ebből az anyagból. Ha szenvedésnek nem is nevezném a hallgatása után maradt emlékeket, unalmasnak már annál inkább. (De legalább a borító kivitelezése jó lett, abban több ötletesség és eredetiség van, mint az egész lemezben.)


1. Human Weed
2. Firework
3. Glamorama Demystified
4. Dance In The Air
5. Armaya
6. The Symptomatic
7. Phantasmal Paranoia
8. Sickening
9. Of Suns And Flames
10. Heretic Hunt