|
The Blueprint - Ecliptic
A The Blueprint név egy angol zenekart takar, akik története valamikor 2000 nyarán kezdődött. Első albumuk, a Routine Irregular tavaly májusban jelent meg, ezt egy EP követte rövidesen, a Zero Zero One, majd nyolc hónap elteltével, idén júniusban ismét egy EP-vel tértek vissza a köztudatba. Újabb 'remekművük' az Ecliptic. A zenekar honlapján leközölt albumkritikák szerint a nemzetközi sajtó, és azon belül főleg az angol, el volt ragadtatva a bandától.
Ez a lelkesedés azonban nem ragadt át rám annyira. Tény, hogy ez a fajta alternatív behatással bíró heavy-rock zene, halvány progresszív vonásokkal, kis mennyiségű hardcore-os agresszióval és rengeteg lendülettel, frissnek és energikusnak hat. De Devin Townsend hatásuk túlzottan érezhető. Néhány esetben kimondottan olyan, mintha a Devin egyik lemezéről vettek volna át témákat egy az egyben. Még Karl Middleton énekstílusa is sokszor Devin nyomdokaira tör, bár hangszíne nyersebb, érdesebb. Ez alapjában véve mind jól hangzik, de hiányolom belőle az eredetiség és az önálló ötleteket. Nem mondom, hogy Devin Townsend az isten és ő alapította meg ezt a fajta zenei világot, de ő műveli egy igen magas fokon, ami után csak kullognak a The Blueprint és a hozzájuk hasonlók. Hiszen nagyon sok zenekar akad, akik ezt a dallamos, könnyed és egyszerre mély muzsikát próbálják játszani.
Az Ecliptic dallamai könnyen megmaradnak bennünk, második hallgatásra már simán együtt dúdolunk a cd-vel. A számok változatosak és a zene mellett a különböző énekstílusokat is váltogatják bennük, mégis egyformának hatnak és még mindig megmarad az az érzésem, hogy ezt már hallottam valahol. Vannak saját ötleteik is, ezek mégis elvesznek az albumon.
Ez a, nevezzük modern rocknak, kategória igen széles teret hagy a zenészeknek. Ezen belül a zenekarok járhatnak kitaposott úton, de fel is fedezhetik a végtelen lehetőségeket. A The Blueprint valahol e kettő között van, de még mindig inkább a biztos utat követve. A Hails Of Splintersben felmutatott dolgaikra tekintettel úgy érzem, sokkal több van még bennük, mint amit ezen az EP-n bemutatnak és remélem ezt hamarosan be is bizonyítják majd.
1. Elements Of Refusal 2. This Ends Here 3. Hail Of Splinters 4. Sans Chorus 5. International House Of Dirt 6. Scorched Earth Policy
|