Anathema - A Natural Disaster

	Kiadó:	Music For Nations
	Együttes:	Anathema
	Megjelenés éve:	2003
	Ajánlja:	Avenger
	Pontszám:	10/10
	Értékelés:	Vigyázat! Robbanásveszély!

Az Anathema-t nem lehet csak úgy meghallgatni, muszáj azonosulni, szinte eggyé válni zenével. Ha értelmezni akarod már rég elbuktad a dolgot, ha már ilyesmi megfogalmazódik benned jobb ha tudomásul veszed, ez nem a te stílusod. Ez a szomorúság, az őszinte keserűség zenéje, olyan vallomások publikálása amit mi halandók csak néha-néha merünk megfogalmazni másoknak, hiszen többnyire magunkba folytjuk őket. Az Anathema ellenkezoleg cselekszik. Muvészetével szócsöve a hallgatónak, a legsanyarúbb érzései letisztázásában vagy éppen felkorbácsolásában segédkezik. Sokak szerint ez a stílus csak az ösztönös önzés - nevezetesen az önsajnálat - egyik táptalaja. Nem tisztem ezt megítélni. Amit tudok az az, hogy az a Natural Disaster egy nagyszerű lemez.

Kezdjem el a dalokat elemezni,hogy hol dörren meg a torzított gitár, hol alakul át Vincent mesélos hangja szinte hörgéssé? Nem teszem. Nagyon kevés vagyok én ahhoz, hogy ekkora volumenű művészetet szavakba öntsek. Mégis milyenek a dalok? Hát szomorúak. Nagyon szomorúak. Mi ebben a meglepetés? Ezúttal Cavanagh-ék felhasználták az összes, más stílusokban is eloforduló melankóliát sugárzó zenei megoldást. Elektronika, Depeche Mode effektek, torzított-szaggatott énekhang, Robert Smith féle vibráló gitárhang, sok-sok eklektikus instrumentális rész Anathema köpenyben. Már a Fine Day-el sem volt különösebb gond,de ez az album végre olyan hangzással, minőséggel bír amit az Anathema már nagyon régóta megérdemelne.
"and I can't find a way
now to find it out
where are you when I need you... "
Az idézet tulajdonosa az Are You There? című szerzemény. Csodálatos nyugodtság ül a dalon, szárnyal benne minden hang, beszél minden akkord és a visszhang hatására úgy érzi magát az ember mintha a csalódott énekes egy csendes temetőben üldögélve tenné fel a kérdését: "Are you there?"
A Pulled Under a 2000 Meters a Second az a dal ahol a harag, a düh vezérli a dallamokat. A cím ezúttal tökéletes tükörképe a mondandónak. Feltárja elottünk,hogy micsoda nyomás, micsoda teher van néha az ember vállán. És persze amit nem kell kommentálnom:
"just freedom is only a hallucination
that waits at the edge of the distant horizon
and we are all strangers in global illusion
wanting and needing impossible heaven "
Az album címadó dalában nem Vincent hanem egy csodálatos hangú hölgy énekel. Vicces, hogy ezt a könnyed, metalhoz még csak hírből sem közelítő dalt - tartalmi aspektusból - micsoda nehéz hallgatni. Az Electricity is egy pop-dal. Teljes mértékben. El tudná ezt a dalt viselni korunk bármelyik vezető rádiója vagy TV csatornája? Nemhinném. A képernyők szétrobbannának, a hangszórókból könnycseppek folynának, a kínzó fájdalom elol ösztönösen menekülők pedig gyorsan elkapcsolnának. Pedig a menekülés csak egy ideig tartja távol a bajt. A záró Violence-ben egy nagyot (rég nem hallott tempóban) őrjöngenek az angolok, aztán a végig domináns gyönyörű zongora akkordok befejezik az 55 perces Földön-túli szárnyalást.

...aztán rájöttem nem is biztos hogy "muszáj" azonosulni a zenével. Akik hallgatjuk már mind azonosult emberek vagyunk.


1. Harmonium
2. Balance
3. Closer
4. Are You There?
5. Childhood Dream
6. Pulled Under
7. A Natural Disaster
8. Flying
9. Electricity
10. Violence