Prong - Prove You Wrong

Kiadó: Sony
Együttes: Prong
Megjelenés éve: 1991
Ajánlja: Körmi
Értékelés: Alapmű

A '80-as évek végén szabadította rá a világra először vérengző acélszörnyét, CD lemezbe préselve a Prong legénysége. Már egészen durvák, agyamentek voltak ezek a korai próbálkozások is, megbolondítva a hardcore dühével (Force Fed, Pimitive Origins). Valami egész újat kerestek hőseink - egy más hangzást. Bátran használtak különböző effekteket, nagy hangsúlyt fektettek a dob-basszus összhangra, amik karöltve a gépiesen monoton tempókkal, agyig hasító gitárokkal kreálták Prong nevű különös lényüket.

Talán Tommy Victor a CBGB'S klub keverője mögött álmodta meg ezt és juttatta el társait olyan klasszikusok megírásáig, mint a Cleansing, vagy a Rude Awakening a '90-es évek közepén. Ezekben az időkben igazán nagy népszerűségnek örvendett a zenekar - főleg Európa ölelte keblére gigászi, mechanikus metaljukat.

A hatás fokozására, ebben az időben állítják csatasorba John Bechdelt is, aki programjaival csak fokozni tudta a kívánt célt -a tökéletes pusztítást- élőben is (Dynamo fesztivál!). Aztán a Sonys időknek vége szakadt, és üstökösként hullottak alá, utat tévesztve. Ugyanaz az erő, ami összekovácsolta ezeket az embereket -és létrehozott egykoron olyan számokat, mint a Cut-Rate, Test, Controller, Close The Door, Snap Your Fingers- most szétzúzta és ellenséggé tette őket a sorssal.

Hosszabb szünet következett, új arcok érkeztek, és jött a visszatérés 2002-ben, a 100% Live, amit követett a tavalyi stúdiólemez, a Scorpio Rising. Az anyag nem rossz, talán csak picit hosszú és ugyanabból építkezik, amitől egykor nagy volt a Prong, de ennél bizonyára több van még a fejekben!

A zenekar pályáját végignézve érdemes lassítanunk és megállva több időt szentelni egy lemeznek. A Prove You Wrong, '91-ből picit talán megelőzte a korát, és biztos előjele volt már a későbbi nagy dolgoknak...

Rajta a kalasszikus felállás - Ted Parsons dobjátéka és Trey Gregory bőgőtémái. Ők jó társnak bizonyultak Tommy Victor ördögi tervéhez. Ez volt A Lemez; amin keresztül megismertem és megszerettem a zenekart, illetve őrült módjára léggitároztam az olyan számokra, mint a Positively Blind, vagy a Hell If I Could, ráztam növögető rőzsémet a Terrirorial Ritesra. Mikor pedig először láttuk az Unconditional klipjét a tévében, egymás fejére ugráltunk a gyönyörtől a haverokkal! Jeeee...

A lemez hangzása a mai füleknek sem bántó, szépen, arányosan, dinamikusan szól rajta a 13 nóta, amit klassz csomagolás rejt. A számok most is ugyanúgy lenyűgöznek, mint rég, egyszerűen imádom minden percét!

Egy kis visszhangnak jó volt az ezt követő EP, a Whose Fist Is This Anyway?, Jim Thirwell mixeivel, aztán beköszöntött a siker, ami magával hozta Terry Date csúcsproducer színre lépését is. Vele már sikerült felforgatniuk a világot, utat mutatva jónéhány mai modern bandának; hatásuk tagadhatatlan.