Hypocrisy - The Arrival

Kiadó: Nuclear Blast
Terjesztő: HMP
Együttes: Hypocrisy
Megjelenés éve: 2004
Ajánlja: Adamskij
Pontszám: 6/10
Értékelés: Több, mint szomszédidegesítő

Peter Tagtgren és csapata leszálltak csészealjukkal és harmadik típusú találkozásként megjelentették kilencedik lemezüket. A Hypocrisy szinte matuzsálem a mai svéd metal életben, hiszen 1989 óta - igaz, kisebb megszakításokkal - húzzák az ekét. A The Fourth Dimension óta stabil volt az alapfelállás, azonban Lars Szőke felállt a lemezfelvétel után, helyén ezentúl Horgh ül már.

Tekintve, hogy Peter azért ma is megfordul az Abyss stúdióban, gondolom a hangzás tökéletességét nem kell ecsetelnem. Minden érthetően, tisztán, energikusan, arányosan szól. Azt hiszem, sikerült eltalálni a tökéletes arányt polírozottság és energikusság között.

A korong egyébként tekinthető az együttes egyfajta esszenciájának, itt tényleg csak olyan dalokat hallunk, amelyekről egyből beugrik a csapat neve. Nincs sok kísérletezés, a beton alapokra Peter jófajta svédes dallamokat játszik. A középtempó uralja a korongot, persze azért vannak gyorsabb őrlések és lassabb, doomosabb részek is. Utóbbiak közül a The Abyss nyitó témája sikerült igazán, előbbiek közül a New World tempós és koncerten is sikergyanús perceire hívnám fel a figyelmet. A Hypocrisy azon túl, hogy a ma divatos In Flames-SoilWork vonal egyik elindítója és alapbandája, nem szégyell tanulni a fiataloktól. Ez főleg a Slaves to the Parasites refrénjében érhető tetten.

Zeneileg tehát a csapat hozza a kötelező, tőlük elvárt színvonalat. Továbbra is földönkívüliekről szólnak a szövegek, igaz, ezúttal Dan Swanö is besegített. A kilenc nótát tartalmazó, épp 40 perces korongról ezek után viszont nehéz lenni bármi mást leírni, mert egyszerűen nem lehet. Úgy érzem, sok vizet nem zavar - ehhez több kísérletezés és változatosabb dalok kellenének. Bár az effektezett hörgés már Hypo hagyomány, néhány téma és refrén üvölt a dallamos vokálok után.

Persze fanatikusok számára ez nagyszerű befektetés, ahogy a svéd metal - főleg a göteborgi irány - kedvelői számára is kellemes perceket okoz a CD. Tévedni nem lehet vele.


1. Born Dead Buried Alive
2. Eraser
3. Stillborn
4. Slave To The Parasites
5. New World
6. The Abyss
7. Dead Sky Dawning
8. The Departure
9. War Within