|
Beheaded - Recounts the Disembodiment
Suffocation és Dying Fetus rajongók figyelem! Ha valami egzotikusra vágytok, tessék meghallgatni a Beheaded zenekart. Zeneileg az említett nagy elődök nyomait követik, specialitásuk, hogy Máltáról származnak.
Kezdjük mindjárt azzal, hogy a Wenzu szuper mély dörmögő hörgése erősen hasonlít Frank Mullen-ére. Ez több zenekar esetében is igaz lehet, de mivel itt az általuk játszott zene is elég közel áll egymáshoz, mindenképpen érdemes kiemelni. Feszes tempók, fejszaggató súlyos ütemek, mindemögött dallamok és technikás témák, váltások húzódnak. Remek tanároktól tanultak, ez tény, ahogy az is, hogy tudásukat remekül mutatják be itt. Nem ismerem az előző lemezeiket (noha kiadványaik száma népes honlapjuk bizonysága szerint), így nem tudom megmondani mennyit fejlődtek, változtak, de ez a Recounts Of Disembodiment meggyőző anyag. Ha nem tudnám, hogy máltaiak azt hinném, hogy New York-ból származnak, Suffocation-ék szomszédságából. Kemény, súlyos grindos death album a Recounts Of Disembodiment. Nincs ész nélküli dobcsépelés, se lélektelen húrtépés, inkább kimért, dinamikus alapokra építették rá a thrash riffeket, mindezt pedig a fentebb már említett ravasz húzásokkal tették érdekesebbé. Igényes brutalitás a végeredmény.
Nem folytatom tovább ezt az ajánlot, mert csak ismételni tudnám magam és csak tovább dicsérném a zenekart. Az pedig felesleges, helyette inább mindenki hallgassa meg.
01. Broken Thoughts Of Righteousness 02. Horde Of The Stolen Sun 03. Recounts Of Disembodiment 04. Consecrated Absurdities 05. Compeling Derangement 06. Inherited Plague 07. Fed Upon Odium 08. Disdain 09. Spreading Contagion 10. Unbound
Magyarországi terjesztéssel kapcsolatban az alábbi elérhetőségeken lehet érdeklődni: www.fw.hu/foronlythesick foronlythesick@freemail.hu 06-20-540-1421
|