Einherjer - Blot

Kiadó: Tuba Records
Együttes: Einherjer
Megjelenés éve: 2003
Ajánlja: Dallanan
Pontszám: 9/10
Értékelés: Stílusában kiemelkedő

Viking metál. Valószínűleg most sokan csak legyintenek ennek hallatán mondván, hogy manapság szinte minden olyan dallamos zenét játszó skandináv zenekarra ráragasztják ezt a jelzőt, akiket másik stílusba sem lehet besorolni. De mit is nevezünk valójában viking metálnak? A legfontosabb tény, hogy minden esetben a szövegek az ősi skandináv kultúrkört járják körbe. A dalok központi témaköre lehet akár a skandináv (germán) mitológia, vagy mitológiai alakok, vagy akár történelmi múlt a VIII-XII. századi időszakban, amely a vikingek térhódításának évszázadai voltak. A zene a témától függően változó, de leggyakrabban sajátosan dallamos gitárjáték jellemző a zenekarokra. A 90-es évek másodi felében élte fénykorát e műfaj. Több kiváló zenekar is ezt a zenét műveli. Hogy csak a legjelentősebbeket említsem ilyen típusú lemezt, lemezeket adott ki Windir, Falkenbach, Thyrfing, Amon Amarth, Hades Almighty, Helheim ám nem ők voltak azok, akik ezt a stílus megteremtették. Minden bizonnyal az alapkövet a Bathory Hammerheart és Twilight Of The Gods lemeze jelentette, ám a viking jelzőt először az Enslaved használta a Vikinglir Veldi és Frost albumán, ami két alapmű a műfaj kedvelői számára.

Itt jön szóba - többek között egy szomorú hír kapcsán - a norvég Einherjer, akik 11 év után letették a lantot és ezen a néven többé nem jelentetnek meg lemezt. Szomorú, nagyon szomorú tény ez, de amit maguk után hagytak munkásságukkal, az több, mint említésre méltó! Egyéni zenéjükkel komoly szerepet játszottak ebben a műfajban, mondhattuk volna őket élharcosoknak is, ha nem oly ritkán jelentkeztek volna egy-egy anyaggal. Ennek oka minden bizonnyal a gyakori tagcsere, hisz teljesen ugyanaz a felállás két lemezt nem készített el. Ettől függetlenül gyakran léptek színpadra, főleg Skandináviában, vendégzenészek sora szerepelt náluk, többek között Tchort aki az Emperor-ban vált ismertté, de a Satyricon-ban is játszott, Green Carnation nevű zenekara pedig nem ismeretlen underground körökben. Két nagyobb Európa turnén szerepeltek a Cradle Of Filth előtt 1998-ban, majd 2000-ben a King Diamond vendégeként jártak Európán kívül is.
Az évek során egyedül a két fő dalszerző személye maradt változatlan, Frode Glesnes (gitár) és Gerhard Storesund (dobok/billentyű) személyében. A jelenlegi és egyben utolsó, Blot címmel megjelenő mű mindössze negyedik nagylemeze a társaságnak, ami ugyebár egy 11 éve létező zenekartól elég kevésnek tűnik... Egy mini bakelit, Leeve Vikingaanden, és egy kislemez, Aurora Borealis, után 1996-ban jelent meg első albumuk Dragons Of The North címmel, ami underground körökben igen komoly elismerést eredményezett, a szaksajtó szimplán így jellemezte: "A VIKING metal lemez". Ennek következtében - nem meglepő módon - egy nagyobb független kiadó, a Century Media szerződtette le őket. Ennek első eredménye a Far Far North című kislemez, mely a címadó dalon kívül a bemutatkozó mini bakelitről két dalt tartalmazott. Gyönyörűen kivitelezett digipack formátumban jelent meg a cd, amely szintén nagyon igényesen néz ki. Ez igaz a zenére is, amely hamisítatlan viking fém volt a javából! Ám ezután a két alapembert leszámítva teljesen kicserélődött a társaság. A legnagyobb változást az új énekes Ragnar Vikse jelentette, aki rekedtes, ám dallamos énekhanggal rendelkezett ám dallamai nagyon jól illeszkedtek a zenéhez. Ennek egyenes következménye egy nem túl karcos hangzású, lágyabb, tradicionálisabb heavy metal lemez lett Odin Owns Ye All címmel, amelyben az ízig-vérig skandináv dallamvilág, erős dalok és einherjeri hangulat teljes mértékben megmaradt, ám sem a kiadó sem a szaksajtó nem fogadta túl nagy lelkesedéssel. Előbbi nem tudott nyereséget kovácsolni belőlük, utóbbiak pedig túl trendkövetőnek, "heavy metálosnak" tartották a lemezt.
Norwegian Native Art című következő albumuk ismét "nem meglepő módon" már egy apró kiadónál jött ki. Fennállásuk talán legsúlyosabb tételeit tartalmazza a lemez, természetesen nem megfeledkezve a szép dallamokról sem, habár Ragnar még ércesebben énekel, mint ezt megelőzően és náluk első alkalommal szép női ének is emeli a dalok minőségét. Ezen felül egy ismert muzsikus a King Diamond gitáros Andy La Rocque szólózott egyet a Doomfaring dalban, aki egyben producere is volt a lemeznek.

Egyéni dallamvilággal, ritmikával rendelkező dalaik mindig is könnyen megkülönböztették őket a többi zenekartól. Gerhard Storesund dobos teljesen sajátos, technikás, ötletes és változatos játéka már eleve kiemeli őket a mezőnyből. Változatos ritmusok kedvelőinek kötelező a játékát hallgatni! Amíg a kortárs zenekaroknál a szélvész tempók voltak túlsúlyban, addig az Einherjer sohasem használt Immortal féle intenzív tempót. Minden daluk emlékezetesen dallamos gitárjátékkal rendelkezik, ami mindenféle klisétől mentes.

Majdnem 3 évvel ezután, tavaly ősszel jelent meg a legfrissebb és egyben legutolsó művük, Blot címmel, mellyel ismét bebizonyították, hogy e műfaj legjelentősebb zenekara volt az övék. Az előző lemez felállásához képest ismét történtek változások. Ragnar Vikse eltávozott és helyette nem kerestek új énekest, így Frode Glesnes vette magára ezt a megtisztelő feladatot. Jelen lemezük is felvonultat minden jellemzőt a kelléktárukból, talán nem is lenne érdemes külön boncolgatni a számaikat, hiszen náluk a DAL mindig is központi szerepet kapott. Ám ettől függetlenül mégis kiemelném rögtön a nyitó nótát, az Einheriermarsien-t, amelyben - a címből adódóan (Einherjermenetel) - az elesett hősök csatába menetelésének hangjait hallhatjuk emelkedett harcra hívó zenei kísérettel, ami kiválóan felvezeti az egy órányi muzsikát. A menetelés folytatódik Ironboundban, melyben még az előző lemez szigora hallatszik. A feszültséggel teli dallamok sem azok a tipikusan fülbemászóak, és Frode Glesnes könnyen érthető ám érces károgása sem teszi barátságosabbá a dalt. A következő Dead Knight's Riteról talán csak annyit, hogy akár a Dragons Of The North lemezen is szerepelhetett volna. A Wolf Age a farkasok ragadozó agresszivitásával indul és végéig egy igen lendületes darab, nagyon jól eltalált dallamokkal és szólókkal. A The Eternally Damned mindazonáltal, hogy jellegzetes einherjeri szám, említést érdemel a néhol keleties dallamú gitárjáték és náluk szokatlan rövid alig 3 perces játékidő. Sokat gondolkoztam, hogy mit is írjak a Ware Her Venom majd 6 percéről, de a már említett jegyeket tudnám ismét felsorolni, ami miatt szeretni lehet a zenekart. Nagyon jó érzékkel nyúltak ehhez a dalhoz is, arra késztetik a hallgatót, hogy odafigyeljen minden egyes hangra, illetve ütemre. A legnagyobb meglepetést számomra a Hammar Haus okozta, mely egyben a leghosszabb tétel is a lemezen a maga 8 percével. Emelkedett hangvételű felvezetés után egy rendkívül jó dallamra épülő speed metálos indítás után folyamatosan vált át einherjeri megoldásokkal teli vérbeli viking himnusszá. Hogy ne érezzük magunkat túl elkényeztetve a dallamoktól, a talán kissé egysíkú károgás szigorít a dalon. Kiemelném a sok tempóváltást, ami náluk egyáltalán nem szokatlan és mindig nagyon jól illik a dalhoz nem úgy, mint oly sok zenekarnál, akik így próbálják változatossá tenni amúgy egysíkú zenéjüket. A Starkadnál és a Ride The Gallowsnál csak ismételni tudom önmagamat, kiváló és változatos dallamok, erős gitár- és dobjáték jellemző, ám ettől függetlenül szimplán a "csak" a jó dalok kategóriájába sorolnám őket. Nincs velük semmi különösebb problémám, hiszen ha bármely más hasonló stílusban játszó zenekartól hallanám, akkor tapsolnék örömömben, de itt ez a két szám a "leggyengébb láncszem".
Azt már korábbról is tudtam, hogy az Einherjer erős a lassabb, hangulatos, epikus előadásmódban (pl. Ballad Of The Sword, Regicide, Einherjer). Most ismételten bizonyságot kaptam az Ingen Grid hallatán. A lemezen először felcsendül a férfikórus, ami szintén nem újdonság náluk (pl. Far Far North és Odin Owns Ya All lemezek) és nagyon jó hallani ezeket a kiváló dallamokat.
A Berserkergang címre pillantva nem számítottam semmi finomkodásra, arra gondoltam, hogy a zenekar durvább oldalát fogom hallani, ám ehhez képest egyáltalán nem durva, amit hallok, sőt. Menetelős tempóban halad a dal, és közben különböző típusú gitár- és billentyűdallamok képében - a hosszú instrumentális részeket hallva - merengenek el a zenészek. Az album záró tétele a Venomtongue is nyújt zenei csemegét. Hangulatos darab, méltó lezárása ennek a lemeznek. A jól felépített lassú középtempóban haladó számban hallhatunk több hosszabb-rövidebb szólót is, melyek közül az egyiket egy vendégzenész Jostein Maro követte el.

A lemez hangzása tiszta, vaskos, telt és arányos, minden hangszert jól hallani, ami szintén a zenekar tagjait dicséri. A norvég Sifa Lydstudio és a Top Room Studio termeiben maguk végezték a produceri és keverési munkálatokat.

A Blot a viking szellemiséget, felfogást járja körbe szövegeivel, érdemes a zene hallgatása közben olvasgatni a szövegkönyvet, vagy odafigyelni az énekre, azon belül is az angol nyelvűekre, miután néhány norvégul előadott nóta is szerepel. Mindaz, aki fogós dallamokra, vaskos riffekre, változatos ütemekre és vérbeli skandináv hangulatú dalokra vágyik és mindezt egyedi formában, akkor bátran hallgassa meg ezt, vagy bármely korábbi lemezt!

Ormens strid va hard
Jernvaapen skrangla mot skallar
Longspyd luta for liv ? ta
Regn av ildpiler falt
I Odins gny



Enherjermarsien
Ironbound
Dead Knight's Rite
Wolf-Age
The Eternally Damned
Ware Her Wenom
Hammar Haus
Starkad
Ride The Gallows
Ingen Grid
Berserkergang
Venomtongue

Dallanan