Rough Silk - End Of Infinity

Kiadó: Point
Terjesztő: Musicworld 2000
Együttes: Rough Silk
Megjelenés éve: 2003
Ajánlja: Scorpio
Pontszám: 7/10
Értékelés: Átlag feletti teljesítmény

A német Rough Silk nem sihederek gyülekezete. Már hét nagylemezt és egy best-of albumot tettek le az asztalra. Tavaly megjelent CD-jük előzménye, hogy 2002 márciusában, az énekes Thomas Ludolphy kilépett a csapatból, és a többiek úgy döntöttek, hogy nem pótolják senkivel, inkább maguk töltik be az énekesi posztot. Nem tudom, hogy ők mennyire elégedettek az eredménnyel, de szerintem ez az anyag gyenge pontja. Nem az egyetlen, de mindenképpen a legszembeötlőbb (azaz fülbehallóbb).
Hárman is a vokalista babérjaira törtek, nevezetesen Ferdy Doernberg, Herbert Hartmann, és Nils Wunderlich. Felosztották maguk között a dalokat, a 12 nótából 4-4-et énekelnek. Van, aki jobban, van, aki kevésbé jól oldja meg a feladatát. Talán még a kórusok a legelviselhetőbbek, azokban ugyanis nem domborodnak ki az egyéni hangadottságok.

Olvastam a külföldi sajtóban olyan kritikát a lemezről, amelynek szerzője egyenesen élete legrosszabb albumának tulajdonítja az End of Infinity-t. Véleményem szerint ez azért túlzás. Nem is enyhe. Mert noha az énekbe gyakran bele lehetne kötni, a zene ugyanakkor sok finomságot tartogat a hallgató számára. Az intro után egyből berobban az Isolation, ami egy jó húzós nóta, megadallamos refrénnel. Ebben Kai Hansen orgánumára emlékeztet az énekes hangja és valljuk be, Kai-t sem kimondottan a hangja miatt szeretjük. Ettől függetlenül ezt a dalt hallgatva, nem támadt különösebben hiányérzetem. Az Ambrosia úgy indul, mint egy John Lennon szerzemény, a refrénre pedig erős Queen hangulat uralkodik el a dalon. A What if Darkness Was Brighter Than Light-ot hallgatva először a Savatage, majd a durvább részben a Grave Digger jutott eszembe. A közepén tangóharmonikás, orosz népdal jellegű betét található. Aztán ott van a The Fiddler On The Skeleton Horse, amelynek bevezetőjében a régi Paradise Lost kel életre, hogy aztán átadja helyét UDO-nak. Még az énekhang is a német törpére emlékeztet. A Carry On tiszta White Lion. De az a raggie hogy kerül a közepére? Szörnyű! A Restless Heart-ban pedig a Dream Theater, 'The Spirit Carries On' dalának akkordjai bukkannak fel szinte egy az egyben. Ez utóbbitól eltekintve, a korábban felsorolt zenekaroktól azonban nem nyúltak le semmit, inkább csak a hangulatuk, stílusuk van jelen az adott szerzeményben. A Rough Silk tagjai egyébként mind kiváló muzsikusok, ráadásul sok hangszeren játszanak, és eme tudásukat meg is csillantják a dalokban. A dalszerzés szikrája is ott mocorog a srácokban, hiszen szinte mindegyik nótában remek ötleteket hallhatunk. Mégis úgy érzem, hogy az anyag eklektikus lett, a káosz eluralkodott rajta. Mintha a dalrészeket úgy dobálták volna össze, lépten-nyomon oda nem illő témák ütik fel a fejüket. Hol musical, hol jazz, hol raggie és még sorolhatnám. Mint amikor a szakács túlfűszerez egy ételt. Aztán meg könnyen megfekszi a gyomrot. Pedig én szeretem a változatosságot, de ez már túlzás. Mégis annyi jó ötlet található a dalokban, és van egy-két kompletten első osztályú nóta is, hogy nem tudok rá kevesebb pontot adni.


1. Who Killed Vinyl?
2. Isolation
3. Lucifer`s Hotel
4. Restless Heart
5. Ambrosia
6. What If Darkness Was Brighter Than Light
7. My Little Friend
8. The Fiddler On The Skeleton Horse
9. Carry On
10. The End Of Infinity
11. Mrs. Jealousy & Mr. Good
12. Set Me Free
13. Dolly The Sheep Meets Frank The Stein

Magyarországi forgalmazó:
Vimpex Music / Musiworld 2000 Bt.
8000 Székesfehérvár,
Kégl Gyula u 12.
mwbt@enternet.hu