Heaven Shall Burn - Antigone

Kiadó: Century Media
Együttes: Heaven Shall Burn
Megjelenés éve: 2004
Ajánlja: Perkele
Pontszám: 8/10
Értékelés: Erős anyag!

A legviccesebb ezzel az ajánlóval kapcsolatban az, hogy amikor tavaly nyáron láttam a bandát koncerten, túl nagy benyomást nem tettek rám. Sőt, úgy éreztem erőlködve nyomatták zenéjük. Mentségemre legyen mondva, hogy akkor találkoztam velük és zenéjükkel először. Így amikor idén megjelentették harmadik nagylemezüket és az hozzám került, sok jót nem vártam, bár véleményemet ekkor még mindig csak arra a 20 perces koncertjükre alapoztam. Azóta viszont többszöri hallgatáson esett át az Antigone és két vizsgatétel tanulása között is szívesen 'lazítottam' velük.

Dallamos death metal kevernek hardcore-ral és az eredmény kőkemény, dallamos, modern zene, amit szimplán csak metalcore-nak hívunk. Ezen a stíluson belül persze semmi újat nem mutatnak fel és természetesen vannak náluk előremutatóbb, ötletesebb bandák, de minőségileg ezzel a lemezzel feltornázhatják magukat a legjobbak közé. S mivel a Century Media jelenteti meg immár lemezeiket, jó esélyük is van a széleskörű ismertségre.

Igaz, amíg az intro, Echoes szól és az ember az 'akár Travis Smith is készíthette' borítót nézi teljesen másra számítana. A hegedű - zongora lágy kettőse tragikus hangulatot jelenít meg. Ez az intro és a két outro egy izlandi szerző Olafur Arnalds szerzeményei, aki maga is játszotta fel őket. A tragikus hangulat egyébként illik a lemez címéhez, amely az ismert görög dráma szereplőjére utal. A zenekar, saját szavaik szerint, a szabadságharcosok prototípusának tekintik Antigonet, aki az egyéni szabadságért küzd.

Ezt a tragikus hangulatot tépi szét teljes energiával a The Weapon They Fear, amely a lágy zene után szinte kirobban a hangfalakból. Középtempós death témák és Marcus üvöltése támadja hallójáratainkat. S ezzel indul útjára a pokol, amit ránk szabadítanak. Iszonyú húzóerővel rendelkező, dinamikus, intenzív dalok sorjáznak egymás után. Változatos, thrashből, deathből, hardcoreból merítő dallamos témákat gyúrtak eggyé, s ezt az elegyet próbálták sajátossá tenni. Többé-kevésbé sikerült is. Vannak arcbamászóbb, a banda durvább oldalát bemutató dalok és vannak az intelligensebben összeállított, variált nóták. Ezek pedig úgy alkotnak egységes lemezt, hogy még a végére sem lankad az album iránti érdeklődés.
S hogy a csapat nem csak egy a sok tucat, hasonló keménységű zenét gyártó bandák tömegéből azt az olyan leállások is mutatják, mint az első dal második perce után hallható billentyű - gitár duettje, a zongora betéte a Numbing The Pain utolsó perceinek hátterében, míg minden másik hangszer hozza a dal zúzós témáit, vagy a To Harvest The Storm már-már populáris kórusa, és még itt érdemel említést a The Dream Is Dead-ben hallható női ének. Marcus hörgése és üvöltése után ez igencsak meglepőleg és felüdítőleg is hat. Mindehhez pedig fülbemászó refrén dallamokkal ingerlik a hallgatót, aki már az első alkalom után velük együtt tudja üvölteni azt a néhány sort.

Az album limitált kiadású verziója két feldolgozást is rejt. Egy Disembodied-t dalt, a Dislocation-t, és egy Hate Squad nótát, a Not My God-ot.


1. Echoes (Intro)
2. The Weapon They Fear
3. The Only Truth
4. Architects of the Apocalypse
5. Voice of the Voiceless
6. Numbing the Pain
7. To Harvest the Storm
8. Risandi Von (Outro)
9. Bleeding to Death
10. Tree of Freedom
11. The Dream is Dead
12. Deyjandi Von (Outro)
Bonusz
13. Dislocation (Disembodied feldolgozás)
14. Not My God (Hate Squad feldolgozás)