Divine:Decay - Maximize The Misery

Kiadó: Osmose
Együttes: Divine:Decay
Megjelenés éve: 2004
Ajánlja: Perkele
Pontszám: 9/10
Értékelés: Stílusában kiemelkedő

Pár hete új kedvencet avattam. Ekkor került ugyanis kezembe a finn Divine:Decay második, tavaly megjelent albuma, a Maximize The Misery. A számomra ekkor még teljesen ismeretlen csapathoz lemezborítójuk sem vitt közelebb, ami alapján sok következtetést nem tudtam levonni róluk. Ez ugyanis leginkább egy Playstation játék szereplőjére emlékeztetett, s emitt végképp nem tudtam elképzelni milyen zenét is játszanak, de hogy egy borító milyen megtévesztő lehet, arra már több példát is láthattunk.

De térjünk is inkább rá a zenére. Ami nem más, mint tiszta, old-school thrash metal. Az a középtempós, gyilkos riffekkel megpakolt, nem túl agresszív, mégis energiával teli zene, ami jó pár éve indult hódító útjára San Francisco környékéről. A legelső banda, akivel hasonlóságot véltem felfedezni velük a Testament volt és ennek nem csak a zene az oka, hanem énekesük hangja is. Alec (ex-SubUrban Tribe) hangjába, mintha Chuck Billy és Bobby Blitz képességeit oltották volna egybe(az előbbiből többet) és ez tökéletesen is passzol ehhez a stílushoz.
Az elmúlt években retro hullámát élte a thrash, számos öreg banda újjá alakult és a még működő bandák is igyekeztek jobban visszanyúlni gyökereikhez. Hogy ebben a dömpingben mégis mi teszi olyan vonzóvá e finn bandát? Erre a kérdésre nehéz válaszolni. Vannak olyan esetek, amikor különösebb ok nélkül kedvelünk meg egy zenekart. Nálam ez most 'az az eset'. Bár sok érv szól mellettük. A sablon standardek mellett, minthogy jól felépítettek a dalok, jók a riffek, jók a ritmusok és a váltások, jó az énekes hangja, inkább azt említeném meg, hogy érezni, hogy görcs nélkül, szívből, érzésből játszák ezt a zenét. A középtempós zenéből és az ezzel párosuló éneklős (nem köpködős, nem dühtől elborult) vokálból ugyan hiányzik belőlük a dühös él, mégis imádni való minden darabjuk.

Annyira könnyeden jönnek egymás után a dalok, hogy szinte repülnek a percek. S nemcsak arról van szó, hogy a jól bevált témákat ismételgetik, hanem az egésznek tudtak adni egy sajátos hangzást - ennek legfőképp Alec hangja az oka - és így frissnek tudnak hatni.


1. Icons Fall
2. Weave A Web Of Vanity
3. Without A Soul
4. Scars
5. Killing Innocence
6. Silence Of Decades
7. Maximize The Misery
8. Dead In Me
9. The Discomfort Of Artificial Euphoria
10. Filth
11. Black Hearted Angel (Remorse)