Saga - All Areas - Live in Bonn 2002 (DVD)

Kiadó: SPV
Terjesztő: SonyBMG
Együttes: Saga
Megjelenés éve: 2004
Ajánlja: Scorpio
Értékelés: Nincs pontozva

Szégyen vagy nem szégyen, de én nem ismertem a Saga zenekart. Persze annyit tudtam, hogy létezik egy ilyen nevű csapat, már régóta űzik az ipart, és még talán az is rémlett, hogy kanadaiak. De nem hallottam még a zenéjüket, és úgy egyébként semmi információval nem rendelkeztem róluk. Most, így utólag, többször megnézve a DVD-t, ha szégyenkezés nem is, de a sajnálat mindenképpen elfog, amiért nem volt szerencsém korábban ehhez a kitűnő csapathoz.

A Saga 1977-ben adta első koncertjét, és hamarosan hírnevesek lettek az egész világon. 1982-ben, mint első kanadai csapat jártak a vasfüggöny mögött, és ez a látogatásuk ráadásul Budapestet érintette, ahol 10.000 rajongó előtt adtak koncertet az új sportcsarnok megnyitásán. Az eltelt évtizedek alatt rengeteg lemez és nagyjából stabil felállás jellemezte őket, csak a billentyűs poszton voltak változások. 1997-ben azután a Németországbeli Offenbach-ban adott bulijukkal ünnepelték 20 éves évfordulójukat. És most itt ez a DVD, ami ugyan a 2002-es bonni koncertjükön lett rögzítve, amit 25 éves évfordulójuk alkalmából tartottak, és abban az évben az egyetlen európai koncertjük volt, de csak idén márciusban látott napvilágot. Úgy látszik valamiért nagyon szeretik a németeket, ha az összes évfordulójukat náluk tartják. Lássuk akkor, hogy mit tartogat ez az anyag.
Először is egy őrületesen jó koncertet, amelynek a képanyaga és a hangzása is kiváló, nem beszélve a rajta található zenéről. Ezen kívül teljes diszkográfia, fotó galéria, interjú a DVD készítéséről és a felszerelésük bemutatása.

A koncerten rengeteg rajongó vett részt, gyakran mutatják is a közönséget, amelynek sorai között mind a fiatalabb, mind az idősebb korosztály szép számmal képviselteti magát, és végig tombolja a bulit. A hangulat tehát garantált. Az egyetlen dolog, amit furcsállottam, az a homokkal feltöltött kb. 5-6 méter széles árok, majd korlát, amely a nézőket elválasztja a színpadtól. A budapesti állatkert oroszlánbarlangja jutott eszembe róla, ahol a fenevadakat távol tartják az emberektől. Persze a Saga zenészei egyáltalán nem néznek ki fenevadaknak, inkább joviális, ha nem is öreg, de öregedő uraknak. Ebben az esetben fordított a szereposztás, mint oroszlánéknál, és valószínűleg őket védik a nézőktől, de azért ez túlzás.
Na mindegy, ez legyen a legkevesebb. Ettől függetlenül egymás után jönnek a jobbnál jobb progresszív rock nóták. Az első dal felcsendülésekor, (és amikor még nem néztem utána a zenekarnak) nem értettem, hogy miért van ebben a zenekarban három billentyűs. Ugyanis úgy kezdődik a buli, hogy két zenész van egy emelvényen, ahol 10 db Korg szintetizátor van félkörívbe állítva, és nyomják a billentyűket, illetve egy harmadik, a színpad szélén egy szál szintetizátorral szintén billentyűzik. És ennek ellenére mégis volt basszus a zenében, amit a legutóbb említett manus hozott a szintin. Aztán a második, harmadik dal tájékán helyére került minden, Jim Crichton kijött a szinti mögül, hogy immár basszusgitárral játssza a basszus szólamokat, Michael Sadlerpedig lejött az emelvényre tornyozott szintetizátor hegy mögül, és átvette szokványos frontemberi szerepkörét a mikrofon mögött. Később aztán tudatosodott bennem, hogy ezek a zenészek, beleértve a hivatalosan billentyűsnek kikiáltott Jim Gilmourt-t, egyszerűen csak több hangszeren játszanak, és élnek is ezen képességükkel. Csak a szólógitáros Ian Crichton, (igen, igen ezek testvérek), és a dobos Steve Negus maradtak a kaptafánál. A No Regrets című líraiban például a billentyűs jött ki a színpad elejére, ahol fejmikrofonján énekelte a dalt, illetve ahol nem volt szöveg, fúvós hangszeréből (talán klarinét, de nem vagyok annyira otthon a fúvósok világában) csiholt ki dallamokat. Ezalatt az énekes visszavonult billentyűzni. Jött az A Brief Case, és címéhez méltóan előkerült egy nagy aktatáska, amit egy székre fektettek. Csak az énekes és a dobos maradt a színpadon, a többiek levonultak, majd olyan produkció következett, amilyet még nem láttam. Michael kinyitotta a táskát, amelynek a belseje egyenlő négyzetekre volt osztva, valami fekete anyag töltötte ki, és elkezdett rajta dobolni két dobverővel. A különböző négyzetek különbözően szóltak, valamelyiknek pergő, valamelyiknek lábdob hangja volt, vagy éppen tam. Úgy szólt, mint egy rendes dob. Nyilván egyfajta elektromos kütyü volt. A dobos is bekapcsolódott a cájgon, ami tulajdonképpen szintén elektromos dob volt, Roland márkájú. Jó kis dobszólót kerekítettek, ami nem elsősorban a virtuozitásra volt kihegyezve, hanem kettejük összjátékára, és a látványra. Érdekes momentuma volt a bulinak. Volt aztán még egy másik lírai, a Time's Up, amiben Jim Gilmour a változatosság kedvéért tangóharmonikázott, a Humble Stance című dalban pedig az énekes basszusgitározott, míg a basszusgitáros billentyűzött. Forogtak tehát a hangszerek kézről kézre, közben pedig kaptak az arcukba a rajongók egy halom dögös számot.

Nekem nagyon bejött ez a zene, felkeltette az érdeklődésemet a Saga munkássága iránt. Aki meg amúgy is ismeri őket, az a DVD-t beszerezve, odaképzelheti magát a koncertre.


Careful Where You Step
Compromise
The One
Wind Him Up
Remember When
No Regrets
The Runaway
Time Bomb
We'll Meet Again
A Brief Case
Don't Be Late
Time's Up
See Them Smile
Take it or Leave it
Humble Stance
You're Not Alone