The Shitheadz - Dirty Pounding Gasoline

Kiadó: Locomotive
Terjesztő: HMP
Együttes: The Shitheadz
Megjelenés éve: 2004
Ajánlja: Perkele
Pontszám: 9/10
Értékelés: Stílusában kiemelkedő

Épeszű ember választana ilyen nevet a zenekarának? A józan ész válasza szerint ez nem túl valószínű, ám néhány mönchengladbachi emberke nem törődött a konvenciókkal és megtette e lépést. Nevükből kiindulva elég gyanakvó pillantásokkal illettem a cd-t magam is, míg a lemez be nem került a lejátszóba. S itt ért a kellemes meglepetés.

A 92-ben alakult banda a kezdetekben még hardcore-t játszott, ám teltek az évek, cserélődtek a tagok és 2001-ben már az Anthrax és a Motörhead előtt léptek fel, mint stoner - metal banda. Idén pedig végre napvilágot látott a zenekar első, tizenkét számos albuma, amely a Dirty Pounding Gasoline címet viseli. Ez a cím pedig egyértelműen utal arra, hogy milyen zenét is takar az 'érdekes' banda név. Ami pedig a hard rock és heavy metal keveréke hol kicsit mocskosan, hol stoner módra. Hatásaik között a Motörhead, Black Label Society, Monster Magnet, Iron Maiden, Metallica mind megtalálható. Azonban igen okosan bántak ezekkel az hozzávalókkal. Egyik zenekar nyomát sem érezni túlzottan, helyette egy olyan robbanó keveréket állítottak elő belőlük, amely már az első hallgatáskor arra késztet, hogy lábunk együtt járja velük a ritmust és második hallgatásra már a refréneket is szinte velük énekelhetjük. Fogós melódiák, vad gitárszólók, könnyen megjegyezhető refrén dallamoknak az eredménye ez az energikus, pimasz zene. (Szabadság alatt lehet a legjobban kiélvezni az ilyen zenék hangulatát, de a munkahelyen is garantáltan megtöri a mindennapok monotonságát.) Persze lehet panaszkodni, hogy már megint egy ilyen 'tucat' rock banda, de ez így nem lenne igaz. Jók a dalok. Nagyon jók. Az ilyen zenekarokat egyébként sosem a korszakalkotó újításaik vagy technikásságuk miatt szerettük, hanem azért mert a szabadság életérzését hozták közelbe, zenéjük emberien szólalt meg. Húzós rock dalaik remek hátteret biztosítottak minden bulihoz és bármikor kikapcsolhattuk velük egy kicsit a világot. S ráadásnak van itt egy adag 70-es évek is, csak hogy teljes legyen a rock fogalma.
Természetesen ehhez igazították a hangzást is, amely tiszta, csak egy vékony poros réteg fedi, ércesebbé téve az egészet.

A sok stoner - rock 'n' roll - metal dal mellé egy ballada is ráfért a lemezre, a Burning formájában. S itt kell megemlíteni Christoph Birx-et, énekesüket, aki 2000-ben csatlakozott a bandához. Karakteres hangja, amellett, hogy sajátos, csöppnyi rekedtségével nagyon illik a zenéhez, időnként átalakul. Volt amikor Bon Jovi-t véltem felfedezni, volt amikor James Hetfield-et(The Seven-ben) vagy Chris Cornell-t, alkalmazkodva egy-egy adott dal stílusához.

Csak forog a lemez, csak forog immár sokadszor és az idő repül velük. Takarítás közben a porszívócsőből mikrofonállvány lesz és mindenkiből remek énekes válik, míg autóvezetés közben fennáll a veszély, hogy rákanyarodunk az autópályára és meg sem állunk a legközelebbi tengerpartig...


1. Powertool
2. Nitro
3. Return Of The Demons
4. Supersonic
5. Dirty Pounding Gasoline
6. The Black Days
7. The Seven
8. A New War
9. Burning
10. Motorjesus
11. Unspoken
12. Outro