Debase - Unleashed

Kiadó: Noise
Együttes: Debase
Megjelenés éve: 2004
Ajánlja: Perkele
Pontszám: 9/10
Értékelés: Stílusában kiemelkedő

A svéd Debase neve gondolom a nagy többség számára tök ismeretlenül cseng, noha harmadik nagylemezénél jár a brigád. Szó se róla, nálam is ez volt a helyzet. Ugyanakkor azt is tudtam eddig is, hogy Svédország és szomszédjai ontják a jobbnál jobb csapatokat, mégis sikerül minden alkalommal meglepniük a színvonallal, amivel sajátos vagy kevésbe sajátos zenéikből kiérződik. Ezt a tényt, amit az első hallgatás után ismét sikerült leszűrnöm. Noha minden ez ellen szólt. A borítóról valami Wolf - Anvil féle vonalat képzeltem el, s a cd tok hátulját díszítő zenekari fénykép sem vitt közelebb a megoldáshoz, mert a zenekar öt tagja leginkább öt különböző banda tagjának látszik raja.

Ennek az ötösfogatnak a zenéje talán egyszerűbben rock-metal-ként írható le. Stoneres filing és thrashes, doomos, power metalos elemek keveréke, amit játszanak, egy rock-torokkal rendelkező énekessel, aki érezhetően zsigerből, ösztönösen énekel. Kellemesen mar, húz az anyag, karcos vagy klasszikus dallamaival rögtön a fülébe, szívébe lopva magát mindenkinek. A középtempós dalokat lassabb részek tarkítják, de csak azért hogy még húzósabbá tegyék az adott tételt. Erős, dinamikus, kemény és dallamos egyszerre, amolyan ízig-vérig Rock Album, de 2004-nek megfelelően. A tizenegy dal közül ennek bizonyítékára talán legjobb az Electedet kiemelni. A kimért ütemekkel megtört lendületű dalban a szigorú riffek és az egész dal nyersebb hangzása mellett, mintegy ellentétes pólus tűnik fel Michael ős-hangja és a fogós refrén dallam. De a lassan gördülő ballada, az Inordinate Desire is remek példája annak, hogy mennyi mindent összegyúrtak zenéjükben. Modernek, de nem felejtették el kitől érdemes tanulni. Zenéjükben érezni, hogy gyökereik olyan bandákhoz nyúlnak vissza, mint a Metallica, Megadeth, Candlemass, Motörhead, Nevermore, BLS, vagy akár említhetném a felbukkanó Danzigos gitárhangzást is. De csak érezni, hogy ezektől a bandáktól lesték el, amit el kellett, mellettük pedig sikerült megtalálniuk saját hangjukat. Sőt, a Symphony For The Unholy-t hallgatva olyan érzésem támadt, mintha Danzig átirt volna egy Savatage dalt doomosra. Nagyon el van találva! Mindebből pedig sejteni, hogy Michael milyen hanggal rendelkezhet, mert a hagyományosabb, mondhatni csupasz rock dalokhoz (pl.: The Blood Remains) és a 'furcsa' szerzeményeik hangulatához is megtalálta mindig a megfelelő vokálstílust.
Van hogy a dobos, van hogy a gitárosok szabadulnak el és tartanak némi bemutatót virtuózításukból, de egyéni tudásuk megvillantása sose von az összkép értékéből. Jól megszerkesztett, tudatosan felépített dalaik sémái kifogyhatatlannak látszanak. Hol egy megtekert ritmustémával, hol váltásaikkal lepnek meg minket, 'kézzelfogható' dinamizmussal töltve meg a lemezt. A számaikat egyenként felesleges kielemezni most, mert mindegyik más, mégis beleférnek a debase-határokba. S hogy lealáznak,
leértékelnek vele sokakat másokat, az is biztos. S hogy teljes legyen a kép, a szövegeiket is érdemes elolvasni.

Őszinték, autentikusak, ösztönösek. S ha ez a lemez nem teszi majd őket ismertté, akkor csak javasolni tudnám, hogy ezentúl ne adjanak ki lemezt, mert nem érdemli meg őket a nagyközönség.


01. Holy Caravan
02. Pleasuredome
03. Restrained (mp3
04. Elected
05. Inordinate Desire
06. Schizofrenia
07. Symphony for the unholy
08. The blood remains
09. Hellraiser
10. Soulcollector
11. Unleashed