|
Agregator - A Semmi Ágán
 |
Kiadó: |
Peron |
|
Együttes: |
Agregator |
|
Megjelenés éve: |
2004 |
|
Ajánlja: |
Hajas |
|
Pontszám: |
6/10 |
|
Értékelés: |
Több, mint szomszédidegesítő
|
Elérkezett az a várva várt pillanat, amikor az Agregator lemezes bandává lépett elő. Jóideje kísérem figyelemmel a csapat munkásságát, és úgy érzem, a tatabányai srácok minden demóval csak egyre jobbak lettek. Sajnos, pont az első nagylemeznél szakadt meg ez a tendencia.
Kezdjük a hangzással: a hangmérnököket szívem szerint megbotoztatnám a főtéren, elfuserált munkájuk miatt. Még a Túlontúl is jobban szólt, pedig az csak egy demó volt, ráadásul évekkel ezelőtt.
Véleményem szerint zeneileg is erősebb volt az említett, 2001-es anyag. Vannak persze jobb pillanatok itt is, mint például az Aki Néma, a Gyökerek Nélkül, vagy a címadó, de most sokkal több az üresjárat - főleg a korong vége felé.
Azért is furcsa, hogy kevésbé tetszik az album, mint elődei, mert a fiúk nem váltottak stílust : maradt a dallamos, skandináv ízű, lassú metal, hörgős énekkel. Utóbbit ráadásul jól is csinálja a korábban gitárosként működő, és csak vokálozó Mikus Tamás.
A borító, persze mesteri, a Dark Tranquillity gitáros Niklas Sundinnak köszönhetően. A szövegek, szintén erősek lettek, de ezt természetesnek is veszem a korábbi Agregator demók ismeretében.
Legközelebbre tehát izmosabb megszólalást szeretnék hallani, a régebbiekhez hasonlóan erős nótákból pedig többet. Azért adok csak közepes osztályzatot, mert ezek a csávók ennél sokkal többre képesek!
|