Lunaris - Cyclic

Kiadó: Earache
Együttes: Lunaris
Megjelenés éve: 2004
Ajánlja: Perkele
Pontszám: 10/10
Értékelés: Vigyázat! Robbanásveszély!

Mielőtt még rossznyelvek elfogultsággal vádolnának, sietek leszögezni, hogy amikor először találkoztam a norvég Lunaris nevével és muzsikájával, csak egy zenekar voltak a sok közül. Ennek ellenére már akkor elragadott zenéjük (The Infinite), teljesen ismeretlenül is. Hogy azóta szívesen látott vendég voltam első fellépésükön és bepillantást nyerhettem a lemezfelvételek körülményeibe, valamint több próbán is ott lehettem, az csak a szerencsés véletlenek alakulásának volt köszönhető.

Mint előzőleg, most is egy picit megfoghatatlant alkottak. Az alap továbbra is black metal, ebbe szőtték a deathesebb elemeket, a progresszíveket, néhol pedig egész újdonságokat alkalmaztak, kísérleteztek. Az egyszerűbb, a durvább, vagy a komplex témákat finom érzékkel fűzték egybe; a dalok nem esnek összetevőikre, sokkal inkább magukra vonják a figyelmet és mi elragadtatással hallgatjuk, figyeljük őket. Az ilyen 'legszétesettebb' dal a Slaves of Opinion. Van itt minden. Teljesen normális, hagyományos gitárjátékkal kezdődik a dal, majd jön a black fergeteg, némi doomos súlyosság, majd jön egy rövid, idegességet megfestő, ismétlődő riff sorozat, s mindez latinos dallamokba torkollik. Végül a dal gótikus érzetű dallamokkal ér véget. Vagy vegyük a When It Ends-et, amelyben az elektronikus hangzással kísérleteztek. A dal első felében érezhetően a billentyűs hangszeré a főszerep, de ne gondoljuk The Kovenant, vagy hasonló hangzásvilágra. Más módon használták, máshogyan teremtették meg vele a dal atmoszféráját, amely egyrészt zaklatott, másrészt utópisztikus. Majd egy rockosabb gitárszólóval megkezdődik a dal második fele, amelyben ismét a témaváltásokkal megpakolt zenéé a főszerep. Szándékosan nem használom a black metal jelzőt, mert erre a részre határozottan nem illik, a vokál sem károgás már itt, csak szimplán nyers.
A melankolikus, tiszta énekkel, melyet basszusgitárosuk, Dr Dream követett el, kezdődő Casualties of Piece-t röpke pillanatok után elsöpri a black áradat, hogy aztán időről időre a thrashes riffekkel törjék meg a lendületet , és egységes ütemben folytatódjon a dal. Itt említeném meg az Emperor nevét, mert először a lemez hallgatása során, most ugorhat be e név a hallgatóknak. Majd a vége megint a kezdésnek megfelelően melankolikusan, tiszta énekkel zárul. A dallamokat hallgatva ugyan Zakk Stevens-et várnám, de Dr Dream'hétköznapi' hangja valahogy sokkal életközelibbé hozza a zenét.
Ezek után a darabok után, az Existence Unveiled egész egyszerűnek tűnik, bár meg kell jegyeznem, ez sem csupán darálásból áll. Az EU után következik a lemez leghosszabb, és talán legfurcsább dala is, a norvég szöveggel ellátott Altruismens Gravol. Halk, akusztikus gitárral kezdődik, orgona kísérettel, miközben a háttérben egy norvég filozófus Ole Hallesby beszédét hallani. Ez a pszichedelikus atmoszféra eltart vagy két percig, amikor is ismét zenei kavalkádban találjuk magunkat. Először csak némi doomos thrash ütemmel ráznak fel minket, de később előkerül a gyorsabb és a vontatottabb black metal is. Jazzes hatásaikat is felvillantják pár másodpercre, hogy aztán ismét a súlyosabb ütemeké legyen a szerep, de csak addig, amíg háttérben az orgonával némi 70-es évek rockja bukkan fel és zárja le a dalt. Ugye hihetetlen, hogy ennyi minden történhet egy dalon belül, úgy hogy ezen szélsőségek között mégsem válik érthetetlenné, fárasztóvá azt hallgatni. Sőt mi több, lenyűgöz.
De említhetnénk még az In Nothing-ot, ami ismét az egyszerűbb, simább dalok közé sorolható, bár a váltások mellett itt még meg kell említeni a közepe felé hallható tiszta vokált és a hozzáigazodó könnyebb dallamokat, hogy ez milyen éles ellentétben áll a dal többségével, mégis ez az ellentétesség kovácsolja egybe a dalt. A lemezt a Mot Natt zárja. Ismét norvég szöveggel íródott a dal, amely lassú, epikus black metal darab. Ám amikor elhallgat a dal, nem szabad még lekapcsolni a lejátszót, hamarosan egy outro kerül elő, aminek egyébként sok köze nincs a lemezhez.

S még nem is említettem a lemez első négy dalát, amelyeknek elemzése szintén hosszú perceket venne igénybe, hisz annyi minden történik bennük. De hogy ne nyúljon tovább a lemezajánló, megpróbálom még egyszer összefoglalni mit is csinálnak ezen a lemezen. Merészen kevernek zenei stílusokat úgy, ahogy még kevesen tették előttük. Természetesen maradnak az extrém meghatározáson belül. Zenéjük hol kaotikusnak tűnik, hol letisztultnak, szépen elrendezettnek, de a bonyolultság, a sokrétűség mindig ott van a háttérben, nyilvánvalóbban, vagy elrejtve az egyszerű fülek elől. A progresszív szót gyakran alkalmazzák zenekaroknál, de tulajdonképpen két különböző értelemben. A leggyakoribb, hogy kifinomultságukat és 'öncélú' - leginkább csak zenész társaik által igazán értékelhető - zenélési hajlamaikat írjuk le vele, s ritkábban használják a szó valódi jelentésének értelmében, vagyis mint előremutatót. A Lunaris esetében azonban mindenképpen e második jelentésről van szó. Hogy a black metal jövője-e, amit ők játszanak, vagy csak egy újabb zseniális norvég banda? Ezt majd a jövő dönti el. Az első lehetőségre egyelőre nem sok esélyt látok, mert zenéjük inkább csemege számba megy, míg a második dolgot, már első lemezükkel is bizonyították.

A lemez elkészítésében neves zenészek is részt vettek, Steve DiGorgio (Testament, Death stb.) és Asgeir Mickelon (Borknagar, Spiral Architect stb.), de ők csak vendégek voltak egy-egy dal erejéig, a zenekar nélkülük is remekművet alkotott volna.


01. Mendacities of a Corporate Messiah
02. I.A.D.
03. Lessons in Futility
04. Cyclic
05. Slaves of Opinion
06. When It Ends
07. Casualties of Peace
08. Existence Unveiled
09. Altruismens Gravøl
10. In Nothing
11. Mot Natt


Magyarországi forgalmazó:
Vimpex Music / Musicworld 2000 Bt.
8000 Székesfehérvár,
Kégl Gyula u 12.
mwbt@enternet.hu
www.vimpexmusic.hu
Tel.: 06-22-397-096, 06-30-6088-036